Bűnösnek talált egy angliai bíróság pénteken egy kórház újszülöttosztályán dolgozó nővért, aki ellen hét csecsemő meggyilkolása és több további gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás.
A most 33 éves nő az északnyugat-angliai Chester város egyik kórházában dolgozott. A vád szerint 2015-ben és 2016-ban különböző módszerekkel szándékosan ártott az osztályon született vagy ápolt csecsemőknek: levegőt fecskendezett a véráramukba, szondán keresztül levegőt vagy tejet juttatott a gyomrukba, egyes esetekben infúziókba kevert inzulint, és lélegeztető csöveket bolygatott meg. Ámokfutása alatt hét csecsemőt megölt, hat további esetről pedig a bíróság kimondta, hogy gyilkossági kísérlet történt.
A nő a bíróságon következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat.
A tavaly októberben kezdődött per során kiderült: a chesteri kórházban 2015-ben kezdték tapasztalni, hogy egyre több újszülött halt meg tragikusan hirtelen, minden szemmel látható ok nélkül. Néhány baba életét a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni. A perbe fogott nővér az összes megmagyarázhatatlan esetben szolgálatban volt - írja az MTI.
Módszerei lényegében nem hagytak nyomot, és ő maga sokáig igyekezett a hirtelen haláleseteket és rosszulléteket normálisnak beállítani.
A rendőrség 2017 májusában kezdett nyomozni, a nővért több alkalommal is letartóztatták, és végül 2020 novemberében emeltek ellene vádat. Védőügyvédje arra hivatkozott, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy valóban ő követte el a tragédiákat okozó beavatkozásokat az újszülöttosztályon. Érvelésük szerint az érintett csecsemők egészségének összeomlása, bizonyos esetekben halála lehetett akár természetes okok vagy egyéb tényezők egyidejű fennállásának következménye is. A per során azonban bemutattak egy papírcetlit, amelyet a nyomozók a nő lakásán találtak. A cetlin az állt:
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horror Szegeden: három holttestet találtak a rendőrök egy lakásban, rejtély, mi történhetett Három holttestet találtak egy szegedi lakásban - erősítette meg az MTI értesüléseit a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
- Horror Szegeden: három holttestet találtak a lakásban, egyelőre nem tudni, mi történt Három holttestet találtak Szegeden egy lakásban, a makkoserdő soron – közölte a Szeged365-tel a Csongrád-Csanád megyei rendőrség.
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.