Joe Biden amerikai elnök és tanácsadói állítólag úgy vélik, hogy Benjamin Netanjahu napjai meg vannak számlálva Izrael miniszterelnökeként a gázai háború következményei miatt, és ezt az elnök Netanjahu értésére is adta – írja az Times of Israel a Politico nyomán.
Biden még a miniszterelnöknek is jelezte, hogy nem sok ideje van hátra Izrael élén, azt javasolva Netanjahunak az elnök múlt havi izraeli háborús látogatása során, hogy az izraeli kormányfő gondolja át, milyen tanulságokat szeretne átadni utódjának - írja a Politico két magas rangú kormányzati tisztviselőre hivatkozva.
Egy harmadik amerikai tisztviselő szerint az amerikai kormányzaton belül az az elvárás, hogy Netanjahu csak néhány hónapig maradhat még hatalmon, vagy addig, amíg Izrael gázai szárazföldi bevonulásának első szakasza véget nem ér. Azonban valamennyi tisztviselő hangsúlyozta az izraeli politika változékonyságát, ami miatt Netanjahu sorsa is sokféleképpen alakulhat még.
Miközben Washington elkezdett gondolkodni egy Netanjahu utáni forgatókönyvön, tisztviselői tárgyalásokat folytattak a Nemzeti Egység elnökével, Benny Gantzcal, aki a háború kitörése után csatlakozott a kormányhoz; valamint Yair Lapid ellenzéki vezetővel és Naftali Bennett volt miniszterelnökkel - mondta egy korábbi amerikai tisztviselő a Politicónak.
A két magas rangú Biden-tisztviselő szerint a kormányzat attól tart, hogy Netanjahu esetleg saját politikai jövőjét összeköti a gázai háború ügyével, és a saját túlélése érdekében a Washingtonban tolerálhatónál tovább megy a konfliktus eszkalálása terén.
Kapcsolódó cikkek
- Vészjósló kijelentés: elszabadul a pokol Izraelben? Mindenféleképpen választ kell adni Izrael Hezbollah elleni támadásaira, amelyeket Libanonban folytat – szögezte le Maszúd Peszeskján iráni elnök az ENSZ közgyűlésén, miközben a régió minden erejével igyekszik felkészülni a totális háborúra.
- Németország ismét mélyen a zsebébe nyúl, őrületes összeggel segíti Ukrajnát Németország 70 millió euróval (28 milliárd forint) segíti Ukrajna távhő- és áramellátását a téli hónapokban - közölte szerdán a fejlesztési minisztérium Berlinben.
- Brutális csapást mértek az oroszok Kramatorszk városra, rengetegen megsebesültek Az orosz erők csapást mértek szerdán a donyecki régióban lévő Kramatorszk városra, a támadás következtében az eddigi információk szerint egy ember meghalt, 15-en pedig megsebesültek - közölte Vadim Filaskin, a megye kormányzója a Telegramon.
- Kitört a pánik: fegyvert próbált meg becsempészni a parlamentbe egy 14 éves diák A diák egy iskolás csoporttal érkezett a parlamenthez, majd a rendőröket is a helyszínre riasztották.