"Én vagyok a legboldogabb ember a világon" - mondja a Real Madrid hőse, az ukrán Andrij Lunyin, aki a Madrid harmadik számú kapusából lett a Manchester City elleni továbbjutás hőse.
Ahogy arról beszámoltunk, felejthetetlen mérkőzésen tizenegyesekkel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Real Madrid a Manchester City elleni visszavágón. A meccs legnagyobb hőse a 25 éves uktán Andrij Lutyin volt, aki nyolc védést mutatott be és a tizenegyespárbajban két manchesteri büntetőt is kifogott.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/real-madrid-gyozelem-bajnokok-ligaja-manchester-city.inbox800x450.jpg)
A várakozás évei
Hivatkozás másolásaA 25 éves Lunyin (az ukrán válogatott történetének legfiatalabb kapusa) mindössze 19 éves volt, amikor távozott a Zorja Luhanszktól és 2018 nyarán csatlakozott a Real Madridhoz harmadik számú kapusként. Még azon a nyáron kölcsönadták a Leganésnek, majd a következő idényben a Real Valladolidnak, ám itt sem kapott játéklehetőséget (mindössze két kupameccsen léphetett pályára), így a másodosztályú Oviedóhoz került kölcsönbe.
Több mint öt év után a 2023/24-es szezont is harmadik számú kapusként kezdte a Madridban, ám Courtois nyári és az első számú belga kapus sérülése miatt a Chelseaből kölcsönbe érkezett Kepa novemberi sérülései miatt az ősz végétől Lunyin megkapta élete lehetőségét Carlo Ancelottitól és megragadta. Hogy milyen eredménnyel, arról a Bunteto.com írt részletesen márciusban.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/lunyinvagott.inbox800x450.png)
A fordulat: a Lipcse elleni nyolcaddöntő
Hivatkozás másolásaA Lipcse elleni nyolcaddöntőben 9 védést mutatott be, a Manchester City elleni hazai visszavágón nyolcat, és történelmet írt azzal, hogy a tizenegyespárbajban két büntetőt is kifogott.
"A kemény munka kifizetődik... Egyszerűen boldog vagyok, hogy segíthetek a Real Madridnak és szeretném megköszönni ennek a csapatnak a támogatást" – idézi a szerda este hősét az átigazolásguru Fabrizio Romano.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.