Még augusztus 1-jén történt az eset, hogy egy három tagú család érkezett az egyik bajai étterembe.
Miután helyet foglaltak, bajai halászlevet rendeltek a pincértől. A férfi felszolgálta a kívánt ételt, majd elindult egy másik asztal rendelését felvenni. Rövid idő múlva a házaspár hölgy tagja jelezte a pincérnek, hogy valami probléma van a hallal. Kérte, cseréljék ki, de ekkor már egy részét elfogyasztotta.
Az alkalmazott közölte, hogy erre sajnos nincs lehetőség, mivel a felszolgált étel egy része már elfogyott. Az asszony ezen annyira felháborodott, hogy szóváltás alakult ki közöttük, aminek az lett a vége, hogy a nő a pincér nyakába borította a levest és szidalmazni kezdte.
![A nő a pincér nyakába borította a levest](https://storage.googleapis.com/naphire/police-hu.inbox800x800.jpg)
Az alkalmazott felszólította a családot, hogy távozzanak az étteremből, erre a családfő esett neki a pincérnek és dulakodni kezdtek. Végül a többi ott dolgozó és a vendégek vetettek véget a verekedésnek.
A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a balhés házaspárt és garázdaság miatt folytattak eljárást velük szemben. A nyomozást a napokban lezárták és vádemelési javaslattal küldték az ügy iratait az illetékes ügyészségnek – írta meg a Police.hu.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.