Itt vannak a számok: akár 80 ezer forinttal is több pénzt kap egy átlagnyugdíjas novemberben
Várhatóan napokon belül dönt a kormány a novemberi nyugdíjkorrekció mértékéről.
Ráadásul a Pénzügyminisztérium pénteki bejelentés szerint a költségvetés a háborús időkben is biztosítja azokat a forrásokat, amelyek a rezsicsökkentés fenntartásához, az ország biztonságának megőrzéséhez, a családtámogatások és a nyugdíjak megvédéséhez szükségesek. Vagyis megvan a fedezete a nyugdíjtörvénybe rögzített nyugdíjkorrekciónak - írja a Ripost.
Mint ismert, a nyugdíjtörvény szerint ha a januári nyugdíjemelés mértéke elmarad at év során tapasztalt valós áremelkedéstől, a kormánynak az első 8 hónap tényadataira alapozva kell becslést készítenie a várható éves átlagos inflációra, és a hiányzó emelést novemberben az egész évre visszamenőleg ki kell fizetnie a nyugdíjasok számára.
Január elsejétől 15 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az év első hónapjában azonban átlagosan 22,0% volt az általános infláció, míg a nyugdíjas infláció ennél lényegesen magasabb, 23,3% volt. A nyugdíjtörvény rendelkezése szerint az évközi nyugdíjkorrekció mértékének meghatározásakor az első 8 havi tényadat alapján becslést kell készíteni az éves átlagos inflációra, ahol a két inflációs adat közül a magasabbikat kell figyelembe venni. A Bankmonitor várakozásai szerint a nyugdíjas infláció 12 havi átlaga akár a 18,5%-ot is elérheti, ezért akár 3,5%-os nyugdíjkorrekció is indokolt lehet.
Süle-Szigeti Bulcsú közgazdász a Világgazdaságban megjelent írásban úgy kalkulált, hogy az éves nyugdíjas infláció 18-18,5 százalék lehet 2023-ban, vagyis a nyugdíjkorrekció mértéke elérheti a 3-3,5 százalékot. Így novemberben egy összegben összesen 70-80 ezer forintra is számíthatnak a nyugdíjasok, Fontos, hogy ezek az összegek a jelenlegi, minegy 210 ezer forintos átlagnyugdíjra vetítve jönnek ki.
A legtöbb szakértői becslés azt valószínűsíti, hogy 2,4 és 3,6 százalékos lesz a visszamenőleges hatályú emelés.
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.