Hirdetés

60 éve indult először nő az űrbe, de ma már Tyereskova is szankciós listán van

Morvay Péter portré Morvay Péter

A Szovjetunió az Egyesült Államokkal folytatott űrversenyben a második nagy sikerét az első női űrhajós, Tyereskova fellövésével sikerült elérnie, akit viszont alig tudtak visszahozni.

A jelölt kiválasztásánál a kiinduló feltételek fizikaiak voltak: csak 70 kilogrammnál könnyebb, 170 cm-nél alacsonyabb, és 30 évesnél fiatalabb nők jöhettek szóba.

Az utolsó körben öten maradtak, köztük már inkább ideológiai és propaganda szempontok döntöttek:

a 25 éves textilgyári munkásnő, Valentyina Tyereskova megfelelő káderlappal rendelkezett, ráadásul apja hősként halt meg szovjet-finn háborúban.

Tyereskova Hruscsovval és más szovjet vezetőkkel 1963-ban a Vörös-téren
Tyereskova Hruscsovval és más szovjet vezetőkkel 1963-ban a Vörös-téren The Moscow Times

Mindez fontosabb volt, mint az, hogy Tyereskova nem rendelkezett pilótaképzettséggel, igaz ejtőernyős tapasztalata volt.

Mint kiderült, ez utóbbi fontosabb lett, mint az amúgy is irányíthatatlanná vált űrhajó navigálása.

Sikeresen teljesítette a 18 hónapos felkészítést, és ezt követően

Tyereskovát a Vosztok-6 fedélzetén 1963. június 16-án lőtték fel a világűrbe.

Az űrhajó 48 alkalommal kerülte meg a Földet, ezzel az első női űrhajós 2 napot, 22 órát és 50 percet töltött az űrben.

Küldetése során Tyereskova különböző tudományos kísérleteket végzett, hogy tanulmányozza az űrrepülés emberi szervezetre gyakorolt hatásait.

Emellett kommunikált Valerij Bikovszkij űrhajóssal, aki a Vosztok-5 űrhajó fedélzetén tartózkodott, így

ez volt az első alkalom, hogy két asztronauta által vezetett űrhajó közel került egymáshoz.

A visszaút majdnem katasztrófával végződött: a Vosztok-6 automatikus navigációs szoftvere ereszkedés közben elromlott, és az űrhajó újra emelkedő pályára állt.

Tyereskova időben felfigyelt a végzetesnek tűnő problémára, és jelezte azt a földi irányítóközpontnak.

Sikerült időben visszaküldeni az új landolási adatokat, de azt már nem vállalták be, hogy Tyereskova az űrhajó fedélzetén érkezzen vissza a földre.

Ehelyett arra utasították a „Sirály” kónévre hallgató Tyereskovát, hogy 

6000 méter magasból ugorjon ki az űrhajóból.

Ez végül megmentette az életét, mert így kisebb sérülésekkel ugyan, de épségben ért földet.

Sikeres küldetését követően Tyereskova megkapta az összes kitüntetést, a Szovjetunió Hőse címet, a Lenin-rendet és a Munka Vörös Lobogójának rendjét egyaránt. Emellett beválasztották

a Legfelsőbb Tanácsba, a Szovjetunió legmagasabb törvényhozó testületébe is.

Érdekesség, hogy első férje is űrhajós volt, a Vosztok-3 asztronautája, Andrijan Nyikolajev, de a házasság inkább a címlapokon mutatott jól, 1982-ben el is váltak egymástól.

A 87 éves volt űrhajósnő ma is tagja az orosz törvényhozásnak, és miután megszavazta az Ukrajna elleni inváziót, felkerült a nyugati szankciós listára is. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés