A klímaváltozás miatt olvadó és zsugorodó gleccserekből az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban kerülnek felszínre rég eltűnt emberek maradványai és tárgyak.
Egy 37 éve eltűnt német hegymászó maradványait találták meg egy olvadó gleccseren Svájc ikonikus hegycsúcsa, a 4478 méter magas Matterhorn közelében.
Hegymászók a Matterhorn lábánál, Zermatt település mellett húzódó Theodul-gleccseren július 12-én találtak csontokat, bakancsot és túrafelszerelést. DNS-vizsgálattal megállapították, hogy a maradványok egy meg nem nevezett 38 éves német férfihoz tartoznak, aki 1986 szeptemberében tűnt el egy túra alkalmával.
A Matterhornon 2015-ben megtalálták a maradványait két fiatal japán hegymászónak, akik egy hóviharban tűntek el 1970-ben. Az eltűntek kilétét ugyancsak DNS-vizsgálattal állapították meg.
A svájci gleccserek tavaly gyorsabb ütemben olvadtak, mint a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta bármikor, tömegük 6 százalékát veszítették el, csaknem a kétszeresét annak, mint amennyi az előző rekordévben, 2003-ban olvadt el.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.