Hirdetés

18 tablettát szed, de újra rádiózna a legendás műsorvezető

Morvay Péter portré Morvay Péter

Boros Lajos szeretne újra rádiózni, mert a sorozatos betegségek felemésztették a családi tartalékokat.

A most 75 éves rádiós legenda úgy érzi, vannak még olyan műsorötletei, amelyeket szívesen kipróbálna. Korábban 18 éven át készítették a legsikeresebb reggeli műsort, a Boros-Bochkor páros hosszú időn át a közönség abszolút kedvence volt.

Az elmúlt évek azonban nehezen alakultak Boros Lajos számára. Öt éve annak, hogy Boros Lajos szívét meg kellett műteni. 2018 év elejére annyira leromlott a létfontosságú szervének állapota, hogy pacemakert kapott, majd hónapok múlva három szívbillentyűjét cserélték ki. 

Összesen öt hétig volt kómában, de most már újra jól érzi magát.

Mint a Blikknek elmondta, a stand-up műfaj már túl fárasztó lenne számára, de a rádiózáshoz szívesen visszatérne. 

„Én már 1970-ben rádióztam, és bevallom, nagyon hiányzik. Imádom a rádiózás spontaneitását, a szabadságát ennek a műfajnak és szerintem még mindig jól tudnám csinálni. De arra is nyitott lennék, hogy 

egy fiatal tehetséggel közösen készítsünk valamit, szerintem tudnék mit tanítani nekik.”

Mint mondta, legszívesebben a saját, jól felszerelt stúdiójából dolgozna, ha erre felkérést kap.

Fotó: Facebook/ATV

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés