Az eset még augusztusban történt az Egyesült Államokban, de az erről készült videófelvételeket csak most közölték.
Brutális videófelvétel közöltek a kaliforniai rendőrök arról az esetről, amely során kétszer is rálőttek egy rablóra, aki téglát dobott egy járőr irányába. A Zsaru magazin a police.hu oldalon kiemelte,
az eset még augusztus végén történt, amikor egy 30 év körüli férfi lépett a South Imperial Avenue és az Ocotillo Drive sarkán lévő italboltba, kivett a hűtőből két doboz sört, és távozott. Az üzlet alkalmazottja utánaszaladt, mire a férfi kikapott egy téglát a bolt melletti fácska ágyásának szegélyéből, és megfenyegette a nőt, ha nem hagyja békén, azt nagyon megbánja, és közben hadonászott a téglával. Az eladó visszakozott, de rögtön hívta a rendőrséget, és perceken belül két járőrautó is a helyszínre ért.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/18-rendorseg.inbox800x450.jpg)
A rendőrök hamar kiszúrták az italozó férfit. Hiába szólították fel, hogy álljon meg és dobja el a téglát, nem reagált semmire. Ekkor az egyik rendőr ráfogta a fegyverét, és ismét felszólította, hogy álljon meg és dobja el a téglát, amit végül a járőr felé hajított. A rendőr elhajolt, a tégla mellette húzott el, majd a következő pillanatban két lövést adott le a támadóra, aki összeesett, a kórházban pedig belehalt a sérüléseibe.
Az esetet követően elrendelték az ügyészi vizsgálatot, hogy megállapítsák jogos és szakszerű volt-e a járőr fegyverhasználata.
Kiemelték, a videófelvételt nemcsak tájékoztató jelleggel hozták nyilvánosságra, hanem bűnmegelőzési szándékkal is. Ugyanis a 330 millió lakosú USA-ban jelenleg 430 millió lőfegyver van a lakosság tulajdonában, és folyamatosan emelkedik a felfegyverkezve elkövetett bűncselekmények száma.
Az esetről készült felvételt csak erős idegzetűeknek ajánljuk, amit ide kattintva lehet megtekinteni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.