A férfi a kórházban vesztette életét.
Borzalmas dolog történt az amerikai Gilette Stadionban, ahol az első jelentések szerint a Dolphins-szurkolók provokáltak és verbálisan gúnyoltak egy 53 éves férfit, akit később körbevettek, majd brutálisan bántalmaztak.
Dale Mooney olyan erős ütést kapott a halántékára, hogy egyből a földre esett. A Patriots-szurkoló eszméletlen volt, ám a másik csapat szurkolói még ezután sem hagyták abba a bántalmazását. A férfit végül nagy erőfeszítések árán szabadították ki a biztonsági személyzet tagjai.

A stadionból a kórházba szállították, ám ott belehalt a súlyos sérüléseibe. A férfi két gyermekét és a feleségét hagyta hátra - írja a Sportal. Az esettel kapcsolatban a helyi rendőrség mindössze annyit közölt, hogy vizsgálatot indítottak a férfi halálával kapcsolatban, de az ügyben még nem emeltek vádat.
Megszakad a szívünk Dale Mooney tragikus halála miatt, aki egy életre szóló Patriots-szurkoló és 30 éves bérlettulajdonos volt, és aki múlt vasárnap este a Patriots-meccs látogatása közben halt meg. Továbbra is együttműködünk a helyi hatóságokkal, hogy segítsük a folyamatban lévő nyomozást. Őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki Dale családjának és mindenkinek, aki gyászolja a veszteségét
- közölte a borzalmas tragédia után közleményben a Patriots csapat.
Kapcsolódó cikkek
- Gyönyörű volt, mindig nevetett – 22 évesen szörnyethalt a csodálatos sportolónő Egy nappal a halálos baleset után találtak rá a tehetséges, mindig mosolygó futónő holttestére.
- A Hamász magyar túszára emlékezett - porig alázták a Liverpool-szurkolót Kivezették a meccsről a szurkolót, miután politikai üzenetnek minősítették a molinóját, amit a lelátón tartott a kezében.
- Gulácsi Péter szívszorító vallomása: úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták, focizhatok-e a jövőben Gulácsi Péter ijesztő részleteket osztott meg 2022-es sérülésével kapcsolatban, az orvosok még azt sem tudták neki megmondani, hogy mi lesz a karrierjével.
- Úgy tűnik, csaltak a rendezők a női kézivilágbajnokság sorsolásán Ennél balhésabb női kézilabda-világbajnokság még nem volt a történelemben.