16 éve lélegeztetőgépen él Zsoltika - Hihetetlen helyre jutott el a Heti Napló segítségével
"A világ legjobb gyereke született hozzánk" - mondja a tiszatenyői fiú édesanyja. Zsoltikának 5 évet jósoltak az orvosok, szerető szülei megfogadták, ezt az időt nem töltik a négy fal közt.
Nővére halva született, édesapja pacemakerrel él és cukorbeteg, édesanyja háztartásbeli. A tiszatenyői Szikora családnak 2007 nyarán született meg a kisfia, csak a harmadik hónap után kapták meg a sokkoló diagnózist: Zsoltika SMA-beteg. Az orvosok néhány évet jósoltak neki, idén nyáron már a 16. születésnapját ünnepelte családja körében. És bár 9 hónapos kora óta lélegeztetőgép tartja életben, Marcsi és Laci megfogadták, mindent megadnak a gyermeküknek. Így amikor eldöntötték, megmutatják neki a Balatont, ahol még ők sem jártak, hihetetlen tömegek fogtak össze a családért. Az ATV Heti Napló egyik állandó nézőjének segítségével pedig a csatorna stábja is.

“A világ legjobb gyereke született hozzánk. Akármilyen is, a miénk. És addig visszük, amíg velünk van” - mondta a Naphire.hu információi szerint a Heti Napló riporterének a kisfiú édesanyja, Marcsi és az is kiderült, a kisfiú járt már uszodában, állatkertben, sőt, a helikopterezést is kipróbálhatta. Szerencsésnek mondják magukat, Zsoltikának mobil lélegeztetőgépen van, aminek az akkumulátora nyolc órát is kibír. Így - kis odafigyeléssel - szabadon szervezhetnek neki programokat. A Heti Naplónak köszönhetően pedig a család most először láthatta a Balatont is, sőt, szállodát is belülről, így nem meglepő, étteremben is először ehettek.

Hogy mi minden történt a Balatonon töltött napon, s hogy mi mindent látott, az egyébként szellemileg teljesen épp és iskolába is járó Zsoltika, az vasárnap este a Heti Napló Sváby Andrással című műsorból természetesen kiderül. Ami azonban biztos a tiszatenyői kisfiú a Heti Napló riporterében új barátra tett szert. “Ez a történet nem egy beteg kisfiú, hanem egy pozitív és boldog család története” - mondta a Naphire-hunak Berecz Peti, aki azt is elárulta: a hétvégén ismét ellátogat Tiszatenyőre, ahol újdonsült barátjával és családjával a falunapon buliznak majd.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolgot művelt egy buszsofőr Miskolcon Veszélybe sodorta az utasait egy buszsofőr, akinek a tettét levideózták.
- Siralmas anyagi helyzetük van a magyar fiataloknak A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
- Vitézy Dávidnak most lett elege, kipakolt az egykori államtitkár Egy rendőrségi videón akadt ki Vitézy Dávid, és hangot is adott a nemtetszésének.
- Furcsa hír jött az októberi nyugdíjakról - Önt is érintheti Akinek számlára érkezik a nyugdíja, az már október 12-én megkaphatja a pénzét, de a postás ennél jóval később hozhatja az ellátást.