Ma és holnap is kell számítani forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokra a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot egy irányban ma reggel 6 órakor nyitják meg a közúti forgalomnak - hívták fel a figyelmet. A Műegyetem rakpartot, illetve az Alkotmány utcát teljes szélességében csak pénteken a kora reggeli óráktól lehet használni - tették hozzá.
Közlésük szerint a forgalmi változások a közösségi közlekedést is érintik ma és holnap. Mint írták, a 15-ös autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar érintésével jár, a 107-es autóbusz pedig a Budafoki út érintésével éri el a BudaPartot. A Várkert rakparton a 19-es és a 41-es villamosok szerdán déltől közlekednek eredeti, teljes útvonalukon.
A budai Várban fennmaradó korlátozások miatt a 16-os autóbusz továbbra sem közlekedik, a Széll Kálmán tér felől induló 16A és 116-os autóbuszok ma és holnap egész nap csak a Szentháromság térig járnak - közölte a BKK. Hozzátették, hogy a budai Vár a Deák Ferenc tér felől továbbra is a 216-os busszal érhető el.
A BKK azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális közlekedési rendről a társaság weboldalán tájékozódjanak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.