A Reuters hírügynökség közölte, hogy az ukrajnai háborúról tudósító egyik újságírója eltűnt, miután az ország keleti részén egy szállodát támadás ért.
A Reuters közleményében azt írta, hogy hatfős csapata szombat éjjel az ukrán ellenőrzés alatt álló, de a keleti frontvonaltól nem messze fekvő Kramatorszkban, a Hotel Sapphire szállodában szállt meg, amikor azt "nyilvánvalóan rakétacsapás érte".
A jelentés szerint a csapat két tagját három további személy mellett kórházba szállították, de "sürgősen további információkat keresnek" a hatodik személy hollétéről - írja a BBC.
Az ukrán hatóságok szerint orosz rakéta volt, ami eltalálta a hotelt, de Oroszország egyelőre nem nyilatkozott a csapásról.
A hírügynökség olyan felvételeket tett közzé, amelyeken a szálloda egy része teljesen megsemmisült a csapás következtében, és tűzoltók próbálnak a romok között kutakodni.
Vadym Filashkin, a donyecki régió kormányzója, ahol Kramatorszk található, vasárnap reggel egy Telegram-üzenetben közölte, hogy a katasztrófavédelem a helyszínen van, és hozzátette: "a romeltakarítás és a mentési műveletek folyamatban vannak".
Elmondta, hogy a csapásban több más közeli épület és lakóház is megsérült.
Az ukrán főügyészség közleményében azt írta, hogy a szállodát valószínűleg egy rövid hatótávolságú Iszkander-M rakétával találták el.
Hozzátették, a kórházba szállítottak többféle sérülést szenvedtek a robbanás következtében.
Kramatorszk mindössze mintegy 20 kilométerre van Ukrajna oroszok által megszállt részeitől, és rendszeresen támadásoknak van kitéve, amelyekben civilek is meghaltak, köztük Viktorija Amelina ismert ukrán írónő.
Az orosz hadsereg az elmúlt hónapokban lassú, de folyamatos előrenyomulást hajtott végre keleten, és Ukrajna legutóbbi oroszországi offenzíváját úgy tekintik, mint egy kísérletet arra, hogy csapatokat vonjon el a keleti frontvonalról.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.