A jelek szerint ismét kezd helyreállni a béke Tóth Gabi és az édesanyja között.
„A családomba ékeket vert az egész dolog. Pánikrohamom azóta nem volt, hogy Mátéval vagyok. Pedig tavaly januárban egy héten háromszor vitt el a mentő, annyira rosszul voltam. (…) Mindenki azt mondta, hogy szedd már össze magad, neked erősnek kell lenned, mert ott a gyereked, ő a fontos. Remélem, hogy nem veszítettem el, de most még próbálom elfogadni, hogy ő még nem tudta ezt feldolgozni. Az édesanyámról van szó…” – mesélte akkor könnyek között az énekesnő. Most azonban az édesanyja szerencsére újra nyitni kezdett felé.
„Maradtak még barátaim… Ezt csak azért mondom, mert néhányukat elvesztettem ebben a viharban. A párom, a szülei és az egész családja végig mellettem voltak és tartották bennem a lelket, amikor az szinte csak hálni járt belém. És ott van édesanyám is, aki újra nyitott felém, visszaszereztem a bizalmát. Őt is nagyon megviselte mindaz, ami velem történt, és bár egy pillanatra sem szűnt meg szeretni engem és aggódni értem, egy időre hátralépett. Most újra nyit felém, ami fantasztikus érzés, s amit részben a Sztárban Sztár All Starsnak is köszönhetek” – mesélte Gabi a Borsnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt a TV2 sztárjával? OKJ-s vizsgával dolgozik milliók kedvence Száraz Dénes, egykor Magyarország egyik legismertebb sorozatszínésze most úszómesterként dolgozik a Dagály Fürdőben, miután az elmúlt időszakban kevés színészi feladatot kapott.
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.