Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.
Bár Arne Slot csapata rosszul kezdte a milánói rangadót, a hazaiak már a harmadik percben betaláltak, de tíz perc után Szoboszlaiék átvették az irányítást és még a szünet előtt két fejessel fordítottak. A második félidőben is nagy fölényben játszott a Liverpool, amely a három pont sorsát a 67. percben döntötte el, amikor Szoboszlai gyönyörűen indította Gakpót a bal oldalon, a holland az alapvonaltól tíz méterre centerezett, a jól érkező magyar klasszis pedig hat méterről a levegőből bebelsőzte a labdát.
Szoboszlai Dominik a mérkőzés után a közösségi oldalán reagált a csodálatos góljára.
- írta Szoboszlai, a bejegyzéshez pedig több fotót is csatolt a gólöröméről.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történik itt? A rendszerváltás óta nem volt ilyen a Balatonnál Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
- Elképesztő izgalmak a Bajnokok Ligáján: Nem bírt egymással a Manchester City és az Inter A tavaly győztes Manchester City otthon gól nélküli döntetlent játszott akkori döntős ellenfelével, az olasz Internazionaléval a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első fordulójában, szerdán.
- Döbbenet és gyász Olaszországban – újabb legendás futballista halt meg fájdalmasan fiatalon 59 éves korában elhunyt az olasz labdarúgás ikonja, Salvatore Schillaci, aki az 1990-es világbajnokság gólkirálya volt.
- Bajnokok Ligája: a Bayern szanaszét alázta a Dinamo Zagrebet Mint azt a naphire.hu is megírta, kedd este elkezdődött a Bajnokok Ligája. Az alapszakasz első játéknapján a Liverpool nyert az AC Milan ellen, a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet a VfB Stuttgarttal szemben, a Bayern pedig szétalázta ellenfelét, a Dinamo Zagrebet.