Eltűnt az üzletek polcairól, gyakorlatilag hiánycikké vált a Plazma márkájú keksz Szerbiában, amely több mint fél évszázada a gyerekek és a családok legkedvesebb rágcsálnivalója, mert egy tűzben megrongálódott a gyártósora.
A tűz még június 29-én tört ki a középkelet-szerbiai Pozarevacon, a Bambi gyárban, ám akkor még nem lehetett tudni, mekkora kár keletkezett. Csak akkor vált egyértelművé a rongálódás mértéke, amikor a csökkent termelés miatt megfogyatkozott, majd szinte teljesen eltűnt az üzletek polcairól a Plazma.
A Plazma kekszet 1967 óta gyártja a pozarevaci vállalat, és nagyon rövid idő alatt a gyerekek kedvencévé vált, magában, csokikrémmel, tejbe áztatva, vagy tortának elkészítve is szívesen fogyasztják - tudósít az MTI.
Dragan Stajkovic, a cég vezérigazgatója a szerbiai közszolgálati televíziónak elmondta: szeretnék, ha minél hamarabb teljes kapacitással működne a kekszgyártósor, ezért folyamatosan dolgoznak a leégett épületrész felújításán.
Fogyasztóvédők és Tomislav Momirovic kereskedelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hamisított termékek jelentek meg. A hatóságok számos hamis kekszszállítmányt és csomagolóanyagot foglaltak le, illetve azt is közölték, hogy ezek a termékek nem felelnek meg az előírásoknak, ezért nem javasolt a fogyasztásuk.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.