Hirdetés

Tovább dagad a botrány? Először szólt meg Péter Szabó Szilvia azóta, hogy megjelentek nála a végrehajtók

Nap Híre portré Nap Híre

Először szólalt meg Péter Szabó Szilvia azóta, hogy megjelentek a végrehajtók a házánál. Az énekesnő minden vádat tisztázott. 

Először márciusban röppent fel a hír, hogy Péter Szabó Szilviát egykori fénytechnikusa, Vona Károly több millió forintos tartozással vádolta meg. A botrány múlt héten tovább dagadt, amikor a férfi néhány végrehajtó társaságában egyszer csak felbukkant az énekesnő házánál – írja a Femina

A férfi 25 millió forintot követel tőle, az ügyben pedig eljárást is indított az énekesnő ellen. A bíróság ítélete szerint jogosan is tart igényt erre az összegre, ám a férfi azt állítja, a pénzt a mai napig nem kapta meg. A Nox énekesnője sem az ítélethirdetésre nem ment el, és akkor sem jelent meg az ajtóban, amikor Vona Károly ügyvédjével és végrehajtókkal megjelent a helyszínen. 

Az énekesnő először szólalt meg az ügyben

Hivatkozás másolása

Péter Szabó Szilvia először törte meg a csendet a végrehajtási üggyel kapcsolatban. A Facebook-oldalán közzétett 22 perces videóban fakadt ki. Elmondta a teljes történetet, leszögezte, nem magyarázkodni akart, de eljött az a pont, amikor úgy érezte, muszáj megvédenie magát. 

Hazudik azzal kapcsolatban, hogy én nem fizetek semmit, mert fizetek. A fizetés folyamatban van. Vonják a keresetemből, vonják a jogdíjamból, kifizettem már több millió forint bírósági illetéket egy olyan tartozásért, ami nem is az én tartozásom, nem is az én saram. Az egész ügy egy ingatlan adásvételéről szól, semmi másról – tisztázta.

Elárulta, minden 18 évvel ezelőtt kezdődött, ekkoriban toxikus kapcsolatban élt egykori párjával, a Nox menedzserével. Beismerte, azt a hibát akkoriban elkövette, hogy naivan, jóhiszeműségből sok dokumentumot aláírt. Arra is kitért, hogy a férfi azt állítja, nem kommunikál vele – bizonyítékkal támasztotta alá, hogy ez nem így van. Elhomályosítva megmutatta, hosszú üzeneteket váltottak egymással az évek alatt. Akkor is szembe akart nézni vele, amikor a múlt héten végrehajtókkal ment a házához, de mind az ügyvédje, mind a párja azt tanácsolta neki, jobb, ha bezárkózik a hálószobába.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés