Telefonon egyeztetett az ukrajnai háborúról Donald Trump és Vlagyimir Putyin. A megválasztott amerikai elnök állítólag arra intette az orosz elnököt, hogy tartózkodjon a konfliktus további eszkalációjától. A Kreml pénteken egyébként azt közölte, hogy Putyin kész tárgyalásokat folytatni Donald Trumppal.
Donald Trump a választási kampány idején azt ígérte, hogy "egy napon belül" megoldást találna a háború lezárására, ám ennek részleteit nem fejtette ki. Mint azt a naphire.hu is megírta, Donald Trump megnyerte az elnökválasztás, ezzel ő lett az Egyesült Államok 47. elnöke. Most pedig az egész világ arra figyel, hogy mi lesz az orosz-ukrán háború kimenetele, és hogy Trumpnak sikerül-e véget vetnie annak. Arról is írtunk, hogy kiszivárgott Trump titkos béketerve, és több lehetséges forgatókönyv is napvilágra került.
Több lehetséges forgatókönyv is napvilágra került, amelyekkel Donald Trump véget vetne az ukrajnai háborúnak.
A Washington Post információi szerint Donald Trump csütörtökön telefonon egyeztetett az ukrajnai háborúról Putyinnal. A beszélgetés során Trump állítólag arra intette Putyint, hogy tartózkodjon a konfliktus további eszkalációjától. Az amerikai elnök emlékeztette orosz kollégáját az Egyesült Államok jelentős európai katonai jelenlétére is.
A médiajelentések szerint Trump szerdán már Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett telefonon - írja a Portfolio.
Jöhet a fordulat? Reagált a Kreml
Hivatkozás másolásaA Kreml pénteken egy közleményben közölte, hogy Putyin kész tárgyalásokat folytatni Trumppal Ukrajnáról, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Moszkva hajlandó lenne engedni a követeléseiből.
Az orosz elnök június 14-én ismertette feltételeit a háború befejezésére vonatkozóan. Ezek értelmében Ukrajnának le kellene mondania NATO-csatlakozási törekvéseiről, valamint ki kellene vonnia csapatait négy, Oroszország által igényelt régió teljes területéről.
A Portfolio emlékeztetett: Ukrajna elutasította ezeket a feltételeket arra hivatkozva, hogy azok elfogadása kapitulációval érne fel. Zelenszkij ukrán elnök ehelyett egy "győzelmi tervet" terjesztett elő, amelyben további nyugati katonai támogatást kér országa számára.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Pillanatok alatt a szakadék szélére sodorta Dél-Koreát saját elnöke Dél-Koreában évtizedek óta nem látott válság robbant ki, miután Jun Szogjol elnök 1979-80 óta először hadiállapotot hirdetett az országban – a lépése azonnal tüntetéseket váltott ki az ország parlamentjének közelében. A tüntetők máris összecsaptak a rendőrökkel.
- Óriási botrány Dél-Koreában: az elnök szükségállapotot hirdetett, a képviselők hiába próbálnak a parlament épületébe bejutni Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden késő esti, előre be nem jelentett televíziós beszédében szükségállapotot hirdetett, azzal vádolva az ország fő ellenzéki pártját, hogy Észak-Koreával szimpatizál és államellenes tevékenységet folytat – számol be róla a CNN.
- Rendkívüli bejelentést tett Donald Trump: szombaton Európába látogat Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik.
- Felháborító cinizmussal reagált a Fehér Ház arra, hogy Joe Biden megkegyelmezett bűnöző fiának Ahogy arról a Naphírén is beszámoltunk, Joe Biden amerikai elnök elnöki kegyelemben részesítette saját fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban az év során. Az üggyel kapcsolatban rengetegen felháborodtak, különösen a republikánusok, a Fehér Ház azonban semmi kivetnivalót nem talált az ügyben.