Megoldódott a kanadaiak idegeit borzoló műkincslopás: Winston Curchill "The roaring lion" című portréját egy kanadai szállodából lopták el, Olaszországban azonban szerencsére sikerült a nyomára bukkanni.
Winston Churchill híres portréját egy ottawai szállodából emelte el a tettes, és egészen Olaszországig jutott vele, ott azonban sikerült elcsípniük a hatóságoknak – közölte a rendőrség. A néhai brit miniszterelnökről készült, "The roaring lion" című portrét az örmény születésű kanadai fotós, Yousuf Karsh adományozta az ottawai Fairmont Chateau Laurier szállodának. A képet Karsh készítette, miután Churchill 1941-ben felszólalt a kanadai parlamentben, ezzel a brit ellenállás szimbólumává válva a második világháborúban.
A szálloda személyzete 2022 augusztusában vette észre, hogy az előcsarnok melletti olvasószobában kihelyezett fotót hamisítványra cserélték.
Két évvel később az ottawai rendőrség közölte, sikeresen megtalálták az elkövetőt: egy 43 éves férfit, és az ellopott portrét is – Genovában. "Az olasz illető a portrét egy londoni akukciósházon keresztül vásárolta, és egyikőjüknek sem volt tudomása arról, hogy lopott darabról van szó" – áll a rendőrség közleményében a Guardian szerint. A lopás gyanúsítottját áprilisban tartóztatták le, a vád pedig lopás illetve lopott áruval való kereskedés.
"Nagyon örülünk annak, hogy a Roaring Lion végre visszatér az eredeti otthonába, a Fairmont Chateau Laurier-be" - fogalmazott Genevieve Dumas, a szálloda vezérigazgatója az AFP-nek. "Ez a portré nem csak pótolhatatlan múalkotás, hanem a szállodnk történelmének egy jelentős darabja is" – tette hozzá. A műalkotás a következő hetekben fog visszatérni a szállodába, amely aztán újra kiállítja majd azt.
Yousuf Karsh és a felesége azután telepedtek le Kanadában, hogy elmenekültek az örmény népirtás elől. 18 évig éltek a hotelben, Karsh-nak még egy stúdiója is volt ott 1992-ig. A fényképész emellett ifjabb Martin Luther King, Ernest Hemingway és II. Erzsébet királynő portréját is elkészítette. Egyes beszámolók szerint Karsh közvetlenül a fotó elkészítése előtt kivette Churchill szájából a szivart, amitől az grimaszolni kezdett.
A kép elkészülte után Churchill állítólag azt mondta a fotósnak: "Még egy ordító oroszlánnak is megálljt parancsolsz a fotó erejéig", ebből lett később az elhíresült cím.
Az említett kép vitathatatlanul az egyik legikonikusabb fotó az egykori brit miniszterelnökről, még a brit ötfontos bankjegyen is megtalálható. A kép eltűnését elsőként a karbantartók vették észre. A keresésben a vendégek is részt vettek, megosztva a portréról készült fotóikat, így szűkítve le a lopás lehetséges dátumát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.