Itt az ideje, hogy a Németországba irányuló migráció lecsökkenjen – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár, miután azzal vádoltak meg egy menedékkérőként érkezett szír férfit, hogy három embert megölt Solingen városában a múlt héten.
Scholz hétfői solingeni látogatása során úgy fogalmazott, ez egy "mindannyiunk ellen elkövetett terrorista akció volt". Olaf Scholz azt is mondta, a kormányának "mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy akikről kiderült, nem maradhatnak Németországban, ki legyenek telepítve". Szükség esetén pedig fel is kell gyorsítani a kitoloncolásokat. Emellett azt is megígérte, hogy nagyon hamar szigorítanak a fegyvertartási szabályokon.
A 26 éves 26 éves Issa Al H.-ként emlegetett gyanúsított kapcsolatban állhatott az Iszlám Állam terrorszervezettel – írja a BBC. Ennek következtében pedig a migráció kérdéséről szóló, már alapvetően is heves vita csak még hevesebbé vált. Egy nappal a támadások után Friedrich Merz konzervatív ellenzéki vezető azt követelte, hogy vessenek véget a szíriai és afganisztáni menekültek befogadásának, valamint felszólított a szigorú határellenőrzésre is. Alice Weidel, a szélsőjobboldali AfD vezetője még egy lépéssel tovább ment, és menekültek befogadásának teljes leállítását követelte.
Scholz pártja továbbra is elkötelezett a menedékkérők befogadása mellett, a kormány azonban arra is ígértetet tett, hogy kitoloncolja azokat a menekülteket, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, vagy pedig elutasították a kérelmüket. A solingeni támadás gyanúsítottja 2022-ben szíriai menekültként érkezett Németországba. A kérelmét azonban elutasították, és elrendelték kitoloncolását Bulgáriába, amit végül soha nem hajtottak végre, így Németországban maradt.
Németországban évek óta komoly vita van a bevándorlás kérdéséből, mert az oszág az európai átlaghoz képest több menekültet fogad be. A terrorcselekmények azonban viszonylag ritkák, az utolsó nagy port kavart eset 2016-ban volt, amikor egy iszlamista szélsőséges 12 embert ölt meg egy berlini karácsonyi vásárban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.