Egy másik legendás angol együttes kísérheti el a Gallagher fivérek zenekarát a 15 éve várt brit és írországi visszatérő turnéján. Azt viszont cáfolják a Gallagher fivérek, hogy az Oasis fellépne a jövő évi Glastonburyn vagy bármely más fesztiválon. Ugyanakkor az érdeklődés akkora, hogy máris bejelentettek három újabb koncertet a jövő nyárra.
A Liam és Noel Gallagher által vezetett britpop együttes a héten őrületbe kergette rajongóit, amikor bejelentették szenzációs újraegyesülésüket – most az a kérdés, hogy ki csatlakozik hozzájuk előzenekarként.
Egyelőre az sem biztos, hogy milyen felállásban indul turnézni jövőre az Oasis. A felállásról annyi látott eddig napvilágot, hogy a zenekarban Noel Gallagher együttesének, a High Flying Birdsnek több tagja helyet kaphat, de ott lesz a visszatéréskor az Oasis-alapító gitáros, Paul Arthurs, azaz Bonehead is, aki az utóbbi években Liammel turnézik és két éve felépült egy súlyos rákbetegségből.
Az érdeklődés viszont túláradó, ezért az Oasis csütörtök reggel bejelentett három újabb koncertet. Egyet a manchesteri Heaton Parkba július 16-ára, egyet a Wembleybe július 30-ára, egyet pedig a skóciai Edinburghbe augusztus 12-ére.
Őrült találgatások
Hivatkozás másolásaA fogadóirodák szerint a Kasabian a legesélyesebb arra, hogy a várva várt koncerteket megnyissa. A William Hill fogadóiroda szóvivője, Lee Phelps szóvivő a következőket mondta a The Sun-nak: „Az Oasis újraegyesülésének hírére a rajongók őrült találgatásokba kezdtek, hiszen még sok minden nem ismert a jövő nyári koncertekkel kapcsolatban, beleértve azt is, hogy kik lesznek a kísérőzenekarok és mi lesz az Oasis végleges felállása. A Kasabian mindig is szoros kapcsolatot ápolt az Oasis-szel, úgy gondoljuk, hogy a leicesteri zenekar valószínűleg a turné valamelyik pontján előzenekar lesz.”
A Sergio Pizzorno, Chris Edwards, Ian Matthews és Tim Carter alkotta Kasabian 1997-ben alakult Leicesterben, és a Fire és a Club Foot című dalokról ismert. Idén júniusban ők voltak az egyik meglepetészenekar, akik a Glastonbury Fesztiválon léptek színpadra - írja a Daily Mail.
Egy másik forrás a következőket mondta a Sunnak: „A tárgyalások olyan együttesekkel folynak, mint a Fontaines DC és a Kasabian, valamint Gene Gallagher (Liam Gallagher fia) Villanelle nevű zenekarával, akik Liam Definitely Maybe évfordulós turnéjának előzenekara voltak”.
Kategorikus cáfolat
Hivatkozás másolásaKözben az Oasis megtörte a hallgatását a pletykákkal kapcsolatban, és határozottan cáfolta, hogy jövő nyáron fellépnének a Glastonbury fesztiválon. A zenekar X fiókján szerda dél után nem sokkal közzétett nyilatkozatukban kizárták, hogy fellépjenek a Glastonbury-n vagy bármely más fesztiválon. Az Oasis egyértelműen közölte, hogy 2025-ben csak akkor lehet látni a zenekart, ha részt vesznek valamelyik koncertjükön a világkörüli turnéjuk során. A közlemény így szólt: „A médiaspekulációk ellenére az Oasis nem fog fellépni a Glastonbury 2025-ben vagy bármely más fesztiválon jövőre. Az egyetlen módja annak, hogy a zenekar fellépését láthasd, az Oasis Live '25 World Tour lesz.”
Noel 2009. augusztus 28-án lépett ki a manchesteri rockegyüttesből, mondván, hogy „egyszerűen nem tudna egy nappal sem tovább együtt dolgozni Liammel”. A bejelentés előzménye egy színfalak mögötti verekedés volt a párizsi Rock en Seine fesztiválon.
Az Oasis Live 25 turné bejelentésekor a Gallagher fivérek azt írták: „A fegyverek elhallgattak. A csillagok együttállnak. A nagy várakozásnak vége. Gyertek, nézzétek meg! Nem lesz televíziós közvetítés.”
Az Oasis 2025-ös turnéjának eddig ismert dátumai:
Hivatkozás másolásaJÚLIUS
4. - Cardiff, Principality Stadium
5. - Cardiff, Principality Stadium
11. - Manchester, Heaton Park
12. - Manchester, Heaton Park
16. – Manchester, Heaton Park
19. - Manchester, Heaton Park
20. - Manchester, Heaton Park
25. - London, Wembley Stadion
26. - London, Wembley Stadion
30. – London, Wembley Stadion
AUGUSZTUS
2. - London, Wembley Stadion
3. - London, Wembley Stadion
8. - Edinburgh, Murrayfield
9. - Edinburgh, Murrayfield
12. – Edinburgh, Murrayfiled
16. - Dublin, Croke Park
17. - Dublin, Croke Park
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.