Elfogták azt a párost, amely a Népligetnél kirabolt egy magyar bajnok bokszolót a napokban. Koloszár Valentin ökölvívó nem feljelentést tett, hanem a közösségi médiában osztotta meg a történteket.
A rendőrség csütörtöki közleménye szerint egy fiatal férfi szeptember 8-án a népligeti autóbusz-állomáson várakozott. 19 óra körül egy babakocsit toló férfi lépett oda hozzá, majd pénzváltásra kérte, viszont az igazi bankjegyekért cserébe hamisat adott, aztán elfutott. A sértett utolérte, majd kérte, hogy adja vissza a pénzét – írja a Blikk.
A szóváltás közben megjelent egy nő, aki kiabált, szidalmazta a sportolót, majd kést fogott rá. Közben arra is utasította, hogy vegye elő a tárcáját. A fiatal férfi eleget tett a felszólításnak, így a nő kivett még háromezer forintot a tárcából, aztán a társával távoztak. A nyomozók a sportoló Tiktokra feltöltött videója alapján azonosították az elkövetőket.
A 36 éves V. Zoltánt és a 28 éves T. Máriát a budapesti rendőrök szeptember 11-én fogták el, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték a letartóztatásukat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Horror Szegeden: három holttestet találtak a lakásban, egyelőre nem tudni, mi történt Három holttestet találtak Szegeden egy lakásban, a makkoserdő soron – közölte a Szeged365-tel a Csongrád-Csanád megyei rendőrség.
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.