Elszabadult a pokol a sáskák miatt két vármegyében, jövőre még rosszabb lehet a helyzet
Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Idén július második felében először Bács-Kiskun vármegye déli részén, Balotaszállás határában, majd augusztus elején, a Csongrád-Csanád vármegyei termelők jelezték a hatóságnak a sáskák okozta nagymértékű károsítást.
Példaként említették, hogy a rovarok többek között egy üllési, 2,5 hektáros termőre forduló homoktövis ültetvény érőfélben lévő termését károsították meg 100 százalékban, amit a kormányhivatal helyszíni szemléje is megerősített. Emellett több gazdálkodó is arról számolt be, hogy a sáskák a burgonya, a karfiol, a kukorica és a lucerna kultúrákat ugyancsak teljesen elpusztítottak.
A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérges és Öttömös térségében szintén sáskák által okozott károkról számoltak be a termelők. A rovarok az előbbi településen a betakarítás alatt álló sárgarépa táblán, utóbbinál a tökfélékben tettek kárt. Pusztamérgesen egy spárgaállomány lombozatát is teljesen lerágták, kizárólag a növény vastag szárait hagyták meg.
A Nébih a honlapján arra is kitért, hogy a sáskafajok jellemző élőhelyei a rétek, legelők, árokpartok és útszélek. A szárazabb területeket kedvelő, Magyarországon is honos számos sáskafaj populációja (például az olaszsáska, rövidnyakú sáska, kékszárnyú sáska és a homoki olaszsáska) ezeken az élőhelyeken marad fenn. Amíg a populációjuk mérete nem ér el egy bizonyos szintet, addig ezen az élőhelyeken táplálkoznak, és itt rakják le a talajba tojásaikat. Amint a füves területeken elfogy a táplálék, akkor vonulnak a közeli, táplálkozásra alkalmas növényzettel borított részekre.
Magyarországon a sáskák jelentős elszaporodása legutóbb 1993-ban okozott problémát, akkor a marokkói sáska és egyéb sáskafajok a Duna-Tisza közén, Pest vármegye déli és Bács-Kiskun vármegye északi részén, valamint a Hortobágyon jelentek meg tömegesen - olvasható a Nébih közleményében.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.