Hirdetés

Nagyon nagy a baj, szörnyű hírek terjednek Molnár Gusztávról: 14-szer kellett kihívni a rendőröket miatta

 portré

Mint azt a naphire.hu is megírta, Molnár Gusztávról sokkoló fotók láttak napvilágot a napokban: a színész a képeken ittasan aludt egy kuka mellett a Corvin negyedben. A Blikk szerint Gusztávot végül a mentő vitte el a helyszínről. Most kiderült, hogy az elmúlt időszakban nagyon leromlott a színész állapota és többször is rendőrt kellett rá hívni. 

A lap információi szerint a színész állapota néhány hete nagyon leromlott. Az ismerősei szerint ennek az az oka, hogy hiába próbált visszatérni a szakmába, az ebben átélt sikertelenséget, valamint a párkapcsolati problémáit már nem tudta feldolgozni. A fájdalom miatt pedig ismét az alkoholhoz menekült, ami teljesen megváltoztatja a viselkedését. 

"Kétségbeesetten kapaszkodik abba, amely számára a legutolsó jó dolgot jelentette, mégpedig a volt barátnőjébe. Egyszerűen nem képes elfogadni, hogy vége a kapcsolatnak, ezért túllőtt a célon: gyakorlatilag zaklatni kezdte az exét" - mesélte a nő egyik ismerőse, aki azt is elárulta, hogy a barátok nagyon aggódnak a hölgyért, ugyanis mióta szakítottak, Gusztáv többször is megjelent a lakásánál és több alkalommal is rendőrt kellett hívni rá. 

"Összesen tizennégy alkalommal jártak járőrök az épületben: hol a volt barátnője, hol a szomszédok hívják ki őket, mert dörömböl az ajtón, a ház előtt balhézik, ordibál. A lakók nagyon kivannak már miatta, egyre többen ismerik fel az utcában, volt már rá példa, hogy a házhoz közelítve elzavarták" – mesélte egy ismerős.

A lap a rendőrségi forrásoktól megtudták, hogy a címen rendszeresen intézkedtek, ám feljelentés egyetlen alkalommal sem történt. A kiérkező rendőrök ilyenkor elkísérik, megnyugtatják Gusztávot, de eljárás feljelentés hiányában nem indult. Kitértek arra is, hogy nem véletlen, hogy a megdöbbentő fotók a minap a Corvin Pláza környékén készültek, ugyanis Gusztáv volt barátnője azon a környéken dolgozik. 

"Szegény lány már fél hazamenni, mert nem tudja, mikor bukkan fel újra Guszti" - tette hozzá az informátor. 

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Molnár Gusztály tavaly novemberben vonult be egy komlói rehabilitációs intézetbe, ahol szakemberek segítettek neki megszabadulni az alkoholfüggőségétől. A színész 9 hónap után elhagyhatta az elvonót és akkor úgy tűnt, sikerült neki végleg leszámolnia az alkohollal.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés