A La Liga első fordulójában a Kylian Mbappéval felálló Real Madrid meglepetésre nem bírt a Mallorcával.
Az Európai Szuperkupa megnyerésével kezdte a szezont a címvédő Real Madrid, a spanyol bajnokság első fordulójában pedig Mallorcára látogatott Carlo Ancelotti együttese. Az ellenfél lendületes támadójátékkal próbálta meglepni a meccs elején a madridi gigászt, amely azonban csodás góllal szerzett vezetést a 13. percben - írja az Origo.
Vinícius Junior nagyszerűen tette le talppal a labdát honfitársának, Rodrygónak, a brazil támadó pedig lövőhelyzetbe játszotta magát, majd gyönyörűen csavart 13 méterről a bal felső sarokba.
A második félidő elején meglepte a Mallorca a Realt, ugyanis egy szöglet után Muriqi fejesével kiegyenlített.
A 62. percben Mbappé szerezhetett volna újra vezetést a vendégeknek, de Greif kapus óriási bravúrral ért le a rövid sarokhoz, nem sokkal később pedig lábbal védte a francia sztár újabb próbálkozását.
A hajrában hatalmas nyomás alá helyezte riválisát a Real, de a Mallorca hősiesen védekezett, sőt, az utolsó percekben kétszer is eldönthette volna a meccset. Végül már nem esett újabb gól - Ferland Mendy egy durva belépőért még kapott egy piros lapot -, Ancelotti együttese 10 emberrel fejezte be a meccset és meglepő döntetlennel rajtolt a bajnokságban.
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a sportvilág, elhunyt a magyar olimpiai bajnok Hetvenkilenc éves korában elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett A szövetségi kapitány szerint jó döntés volt Sallaitól, hogy Galatasarayba igazolt.
- Irgalmatlan botrány a focimeccsen: tizenegyest fúj a bíró, ezért leütötte az ellenfél játékosa Hatalmas botrány tört ki, miután az Indonéz Nemzeti Sporthét keretein belül megrendezett futballmeccsen a Közép-Celebesz és az Aceh meccsének 96. percében a játékvezető befújt egy tizenegyest az Aceh csapatának.
- Döbbenetes videó került elő Szoboszlairól, mit művel a magyar középpályás? Kikezdték a szurkolók Szoboszlai Dominikot, mutatjuk, miért.