A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megrendelésére készült rádiós közönségmérés friss adatai alapján 2024 harmadik negyedévében továbbra is népszerűek voltak a rádiók Magyarországon.
Az országos adatok szerint a 15 éves vagy idősebb lakosság 66%-a hallgatott rádiót napi szinten, míg heti rendszerességgel ez az arány 89%. Összesen körülbelül 8,3 millió emberből így naponta 5,5 millió, hetente pedig 7,3 millió választotta valamelyik rádióállomást.
Országos eredmények
Hivatkozás másolásaAz országos toplista élén a Retro Rádió áll 1,9 millió hallgatóval, amit a Rádió 1 követ 1,6 millió fős közönséggel. A közszolgálati rádiók közül a Kossuth Rádió érte el a legmagasabb napi hallgatottságot, több mint 1 millió fővel, míg a Petőfi Rádió és a Dankó Rádió 555 ezer, illetve 242 ezer napi hallgatóval szerepeltek.
A közösségi rádiók
Hivatkozás másolásaA közösségi rádiók mezőnyét a HírFM vezeti 60 ezer hallgatóval, majd az InfoRádió következik napi 24 ezer hallgatóval. A Jazzyt napi 20 ezer, a Spirit FM-et napi 16 ezer ember hallgatja naponta. A radiocafét 14 ezren, a Klasszik Rádiót 12 ezren, a Tilos Rádiót 6 ezren, a Manna FM-et pedig 5 ezren hallgatták naponta.
A Spirit FM hallgatói bázisának stabilitását mutatja, hogy az NMHH előző, a 2024. év második negyedéves eredményeiről szóló kutatása szerint is 16 ezer volt a napi hallgatottsága, ráadásul az ATV csoporthoz tartozó rádió az előző negyedévhez képest megelőzte a radiocafét.
Budapesti trendek
Hivatkozás másolásaA fővárosban a napi rádióhallgatás aránya 61%, heti szinten pedig 88%, ami 898 ezer, illetve 1,3 millió főt jelent. A budapesti toplistán a Retro Rádió vezet (312 ezer hallgató), amit a Rádió 1 (298 ezer) és a Kossuth Rádió (111 ezer) követ.
Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett az Orbán-kormány: erre számíthatnak jövőre a tanárok és az óvónők A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.
- Kezdi összeszedni magát a forint: ennyibe kerül most egy euró Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Frissítették az előrejelzést: még akár havas esőre is számíthatunk Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé kissé hidegebb és szárazabb légtömegek érkeznek, emiatt helyenként felszakad a felhőzet.
- Bejelentést tett az Energiügyi Minisztérium: az elektromos autókról van szó A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)