A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.
A helyi idő szerint szombaton 22 órakor elrajtolt viadalon a 27 éves pilóta végig csak arra koncentrált, hogy egyetlen riválisát, Lando Norrist (McLaren) maga mögött tartsa, ezt pedig sikerült is megtennie, így negyedszer nyerte meg a vb-t - írja az MTI.
Az 50 körös futamon George Russell, a Mercedes brit versenyzője diadalmaskodott, mögötte csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton ért célba másodikként, Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája pedig harmadikként. Norris végül hatodik lett.
Verstappen a Forma-1 történetének hatodik olyan versenyzője lett, aki legalább négy vb-címet nyert. Korábban erre az egyformán hét vb-diadallal rendelkező német Michael Schumacher és Hamilton, valamint az ötszörös győztes argentin Juan Manuel Fangio mellett csupán a francia Alain Prost, illetve a német Sebastian Vettel volt képes.
A rajtnál a pole pozícióból startoló Russell jól jött el és meg is tartotta az első helyet, mögötte viszont Sainz és Pierre Gasly (Alpine) keveredett egymással csatába, amelyből a negyedikként induló Charles Leclerc (Ferrari) profitált, mert mindkettejük mellett el tudott menni. Az első kör végén Russell, Leclerc, Sainz, Gasly, Verstappen, Norris volt az első hat sorrendje.
A negyedik körben Verstappen Gaslyt megelőzve feljött negyediknek, közben Leclerc az élen támadni kezdte Russellt, de hamar leszakadt. Négy körrel később Leclerc gumijai jelentős mértékben veszítettek a tapadásukból, ennek következtében Sainz és Verstappen is megelőzte a monacói versenyzőt.
Az első kerékcserékre korán, már a 10. és a 12. kör között sor került az élmezőnyben száguldók többségének esetében, a boxlátogatások után pedig Russell, Verstappen, Sergio Pérez (Red Bull), Sainz, Leclerc, Norris, Hamilton volt a sorrend az első hét helyen, Pérezt viszont nagyon hamar lehagyták a mögötte érkezők, a mexikói pilóta pedig csak ezt követően tudta le a kerékcseréjét.
Russell nagyon magabiztosan vezetett, de közvetlenül mögötte sem történt jelentős változás, a korábban Norris megelőzésével negyediknek feljött Hamilton a két Ferrarit üldözte. A 27. körben aztán Verstappen és Hamilton is letudta a második kerékcseréjét, Russellnél ugyanerre a 33. körben kerített sort a Mercedes.
A hajrá kezdetén a hűvösebb, 16-18 Celsius fokos hőmérséklet miatt alkalmazott kemény keverékű gumikat nagyon jól kezelő Mercedes-versenyzők a kettős győzelem reményében álltak az élen Russell, Hamilton sorrendben, míg a harmadik pozíciót Verstappen foglalta el, akinek ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsa a címvédését.
Nyolc körrel a leintés előtt a nagy tempóban érkező két ferraris közül elsőként Sainz előzte meg simán a csak a vb-cím megvédésére figyelő Verstappent, aki a leintésig Leclerc-t sem tudta maga mögött tartani.
Világbajnoki diadalával Verstappen az F1 történetének második legfiatalabb négyszeres vb-győztese lett, nála fiatalabban, 26 évesen csak Vettelnek sikerült megszereznie a negyedik vb-trófeát.
A vb egy hét múlva, Katarban folytatódik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
- Minden esély megvan rá, hogy Szoboszlaiék behúzzák a bajnoki címet A világ egyik legnagyobb sportadatelemző cége, az Opta egy szuperszámítógép 10 ezer szimulációja alapján 85,1 százalékos esélyt lát arra, hogy a Liverpool innen már behúzza a bajnoki címet.
- Irgalmatlan botrány robbant ki a magyar válogatott vb-mérkőzésén, az ellenfél sértődötten levonult a pályáról Botrányba fulladt az Ománban zajló socca-világbajnokság hétfői mérkőzése: a magyar válogatott a hosszabbításban egyenlített Tunézia ellen, az ellenfél azonban a hármas sípsző előtt levonult a pályáról. A szervezőbizottság végül nem döntött a magyarok javára.
- Most jött a drámai hír: balesetet szenvedett a kétszeres olimpiai bajnok Balesetet szenvedett, és kórházba került Remco Evenepoel, a belgák kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpárosa.