Akkora pofont kapott Magyar Pétertől Karácsony Gergely kora reggel, hogy a fal adta a másikat
Hamarosan bejelentheti Karácsony Gergely főpolgármester, hogy újra fogják szabályozni a fővárosi önkormányzati céges pozíciókat. Magyar Péter szerint azonban mindez csak látszat döntés, és a Tisza Párt ehhez nem fog asszisztálni.
Hamarosan bejelentheti Karácsony Gergely főpolgármester, hogy a jövőben csökkentik az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióinak számát, és azokra pályázni is kell majd. Eddig erre nem volt szükség, a gyakorlat ugyanis az volt, hogy amelyik pártnak nagyobb frakciója van a közgyűlésben, az több ilyen pozícióra jelölhetett embert - írta meg a Telex a HVG információi nyomán. Úgy tudni, igazgatósági tagságból a jelenlegi 50 helyett csak 18 lesz, és a felügyelőbizottsági pozíciók számát is csökkentik kb. 15 százalékkal. Emellett lenne női kvóta, vagyis előírnák, hogy a tisztségek hány százalékára kellene nőt felvenni.
A Telex a Facebook-oldalán is megosztotta a cikket, ami alatt Magyar Péter is kommentelt, beleszállva Karácsony Gergelybe. A Tisza Párt elnöke szerint ugyanis ez csak látszat döntés.
- írta Magyar Péter, hozzátéve, hogy a Tisza Párt ehhez nem fog asszisztálni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.