Magyar Péter a 24.hu-nak adott mini-interjújában voltaképpen azt jelentette be, hogy szó sem lehet a jelenlegi ellenzéki – vagyis DK-s, momentumos vagy éppen független – egyéni képviselők tiszás támogatásáról 2026-ban.
Mint ismert, a fővárosban 2022-ben egy kivételével az összes választókerületet ellenzéki képviselő nyerte, akik közül több jelezte, hogy biztosan újraindul a következő választáson. Magyar Péter viszont azt mondta hétfő reggel a 24.hu-nak: nem lesz előválasztás, koordináció, választási alku a hivatalban lévő képviselőkkel, még Hadházy Ákossal sem.
„Megkerestek ellenzéki szereplők már az EP-választás környékén és utána is. 2026-ról akartak egyeztetni, hogy hajlandók lennénk-e őket támogatni az egyéni körzetükben. Sőt, az egyik budapesti parlamenti képviselőnő úgy fogalmazott egyszer személyesen: vajon őket is ki akarjuk-e nyírni? Tisztába tettem neki, hogy le szeretnénk váltani a kormányt, ez pedig csak úgy lehetséges, ha új emberekkel tesszük” – mondta a 24.hu-nak Magyar Péter.
Azon túl, hogy a DK és a Tisza bejelentették, hogy mindketten 106 választókerületben indítanak jelöltet és kölcsönösen kizárják az együttműködést egymással, a 24.hu szerint több, 2022-ben győztes budapesti ellenzéki jelölt jelezte újraindulási szándékát. Ők név szerint Jámbor András, Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Tordai Bence és Vajda Zoltán. Egyelőre nem tisztázott, hogy Hadházy Ákos, Hajnal Miklós, Hiszékeny Dezső, Orosz Anna és Szabó Szabolcs újraindul-e – teszi hozzá a portál.
Szó sem lehet a jelenlegi ellenzéki képviselők tiszás támogatásáról
Hivatkozás másolásaMagyar Péter azonban kategorikusan fogalmazott a 24.hu-nak: „A budapesti inkumbens ellenzéki képviselőkkel nincs dolgunk. Nem tartoznak a mi politikai közösségünkbe, és ebben a Tisza-támogatók egyetértenek. Ha valaki felvetné az egyeztetést, akkor másnap csökkenne 10 százalékkal a népszerűségünk, mert nem ezt várják tőlünk a szavazók. Egyeztetés nincs is, ezeket én elutasítom. És nem azért, mert gonosz vagyok, hanem mert ezt várják a támogatóink. Az ellenzékieknek is – nemcsak a kormánypártiaknak – van felelősségük abban, hogy Magyarország a legszegényebb és legkorruptabb tagállama lett az uniónak. Ez a felelősség természetesen nem ugyanakkora, de az emberek a teljes elitet akarják leváltani, ebbe pedig beletartoznak az ellenzéki képviselők is.”
Magyar szerint „2026-ban a döntés az lesz: maradjon-e a Fidesz és a nemzeti együttbűnözés rendszere, vagy jöjjön a Tisza? Nem lesz koordináció, sem visszalépés, és előválasztásra sincsen szükség”– ismertette álláspontját a Tisza Párt elnöke.
„Kizárt, hogy jelenlegi ellenzéki képviselő a Tisza támogatásával induljon 2026-ban. Remélem, hogy a jelenlegi inkumbens képviselők, akik esetenként már 10–20 éve a politikából élnek, éreznek magukban annyi kurázsit, hogy szereznek munkát, és kipróbálják magukat a magánszférában 2026 után” – tette hozzá Magyar Péter.
Aki ráindul a Tiszára, az Orbánt segíti Magyar szerint
Hivatkozás másolása„Aki külön elindul ebben a választási rendszerben a legerősebb ellenzéki párt ellen, ami a Tisza, az Orbán Viktort akarja hatalomban tartani. Aki azt állítja, hogy bármilyen koordinált fellépés erősíti a kormányváltást, az egyszerűen hazudik” – szögezte le a Tisza Párt elnöke, aki elmondta azt is: nem tart attól, hogy az egyéniben már többször megválasztott képviselők miatt mégis csak megoszlanak az ellenzéki szavazók. „Korábban sem a konkrét illetőt akarták megválasztani, hanem a kormányt akarták leváltani. A legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaztak. Ha júniusban indítottunk volna főpolgármester-jelöltet, nyert volna. Van egy politikai flow a magyar közéletben, ami minden eddigi status quót felborít. Kapuváron épp úgy van esélyünk nyerni, mint egy budapesti körzetben. Az ellenzéki szavazók pedig elég edukáltak választási szempontból ahhoz, hogy tudják, kire kell ikszelni 2026-ban, ha kormányváltást akarnak” – hangsúlyozta Magyar Péter.
Tompos és Hadházy is kiakadt
Hivatkozás másolásaA Tisza elnökének szavait iszonyatos kiborulás fogadta ellenzéki oldalon. Tompos Márton Momentum-elnök alázatra intette tiszás kollégáját. „Ha valaki az elmúlt 10+ évet a NER-en belül töltötte különböző magasan fizetett pozíciókban, attól a »menjetek el végre dolgozni« beszólás nem veszi ki magát jól” – írta a Facebookon.
Hadházy Ákos pedig hosszan reagált Magyar Péter őt is a civil szférába küldő szavaira:
Magyarországon sosem volt igazi kétpártrendszer, de a világban léteznek ilyenek, a legismertebb az Egyesült Államokban van. Ott azonban intézményesült az előválasztás, ami lehetővé teszi, hogy a két nagy gyűjtőpárt integráljon sokféle embert és eszmét. Ha a Tisza azzal az igénnyel lép fel, hogy ott mindenféle – Magyar Péter szavai szerint liberális, zöld, nemzeti radikális vagy apolitikus – szavazó »otthonra leljen« és ha valóban a plurális demokráciát akarja megteremteni, akkor ne utasítsa el élből az előválasztást! Ha olyan jó jelöltjeik vannak, mint állítja, akkor álljanak ki bátran. Az ellenzék megújítása becsülendő célkitűzés, és is megtettem 2021-ben, legyőztem a hivatalban lévő, korrupt MSZP-s képviselőt. Ha én újra elindulok Zuglóban és a Tiszának van jobb jelöltje, jöjjön és győzzön le engem!” – írta Hadházy Ákos.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli üzenet érkezett minden magyar számára: így tudnak rengeteg pénzt spórolni A tranzakciós illeték emelést a legtöbb bank jövőre áthárítja az ügyfelekre. Épp ezért lesz kiváltképp fontos átnézni a januárban megkapott banki díjkimutatást és kiszámolni, nem járunk-e jobban, ha bankot váltunk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
- Brutális üzenet Bidennek balról: „Ha Joe-nak mennie kell, akkor mindannyiunknak vele kell mennünk a III. világháborúba?” Michael Moore progresszív filmrendező durván beleszállt Joe Bidenbe az ukránoknak orosz területek rakétázására adott engedély és a gázai tűzszüneti felhívás megvétózása miatt.
- Figyelem: hamarosan nagyon fontos levél érkezik a nyugdíjra gyűjtögető magyaroknak Egységes tájékoztató levél fogja felhívni a figyelmet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségére - közölte az NGM.
- Bejelentést tett az Orbán-kormány: erre számíthatnak jövőre a tanárok és az óvónők A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.