Luxus lett a nyaralás itthon: a magyarok inkább a horvát tengerparton költik a pénzüket
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a szállások, az éttermek és a belépők is jóval az infláció fölött növekedtek.
A KSH adatai szerint az apartmanok 15 százalékkal, a három csillagos szállodák 9 százalékkal, a panziók pedig 7 százalékkal emelték áraikat tavalyhoz képest idén júliusban. Az RTL Híradó riportjából kiderült az is, hogy nemcsak a szállás, hanem az étkezés is jóval az infláció fölött drágult: az éttermekben 8, a büfékben 9 százalékkal kérnek többet, mint egy évvel ezelőtt. Ezek mellett pedig akkor is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha múzeumba vagy állatkertbe megyünk. Az előbbi helyen már majdnem 1800 forintot, az utóbbi helyen pedig több mint 3 ezret kérnek egy átlagos belépőért. Ez 13 százalékkal jelent többet tavalyhoz képest - szemlézte az Index.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke azt mondta, idén főleg a hosszú hétvégékre foglalnak szállást belföldön, de becslése szerint minden második nyaraló külföldre utazik. Az elnök elismerte: külföldön nagyjából ugyanannyiba kerül az üdülés, mint itthon, ha esetleg mégis drágább valamivel, akkor nem sokkal. Szerinte a nyaralók fele külföldön, főleg a horvát tengerparton költi a pénzét, ami szerinte alig drágább Magyarországnál.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség szerint már tavaly rekordszámú, 728 ezer magyar üdült a szomszédban, 21 százalékkal több, mint tavalyelőtt.
A naphire.hu korábban arról is írt, hogy idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. És írtunk arról is, hogy a szomszédos Horvátországban vagy Magyarországon olcsóbb a nyaralás?
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.