Micsoda meccs volt ez: a Liverpool legyőzte a Real Madridot, Mbappé és Szalah is tizenegyest rontott
A Liverpool FC kétgólos győzelmet aratott szerdán címvédő vendége, a Real Madrid felett a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is százszázalékos.
A házigazdák világbajnok argentin középpályásuk, Alexis Mac Allister találatával a második félidő elején szereztek vezetést, de hiába futballozott veszélyesebben az angol együttes, a madridiak közel jártak az egyenlítéshez, azonban a szintén világbajnok francia Kylian Mbappé kihagyta büntetőjét. Nem sokkal később az egyiptomi Mohamed Szalah sem tudta tizenegyesből eldönteni a meccset, amely így a csereként beállt holland Cody Gakpo góljáig kiélezett maradt. A spanyol csapat az éllovastól elszenvedett harmadik kudarcával a még éppen továbbjutó 24. helyre csúszott vissza a tabellán.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a 83. perctől kapott lehetőséget a Liverpoolban - írja az MTI.
Az AS Monaco elsősorban egy kiállítás miatt veszítette el a veretlenségét, ugyanis a vendég Benfica bő félórát emberelőnyben futballozva 0-1-ről 3-2-re fordított. A PSV Eindhoven szintén kihasználta, hogy ukrán ellenfele, a Sahtar Donyeck létszámhátrányba került, ugyanis a hollandok a hátralévő bő húsz percben három gólt szerezve 3-2-re diadalmaskodtak.
A BL-újonc Bologna a mezőnyben utolsóként megszerezte az első gólját, de így is kikapott 2-1-re a vendég Lille-től, azaz továbbra is nyeretlen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
- Minden esély megvan rá, hogy Szoboszlaiék behúzzák a bajnoki címet A világ egyik legnagyobb sportadatelemző cége, az Opta egy szuperszámítógép 10 ezer szimulációja alapján 85,1 százalékos esélyt lát arra, hogy a Liverpool innen már behúzza a bajnoki címet.
- Irgalmatlan botrány robbant ki a magyar válogatott vb-mérkőzésén, az ellenfél sértődötten levonult a pályáról Botrányba fulladt az Ománban zajló socca-világbajnokság hétfői mérkőzése: a magyar válogatott a hosszabbításban egyenlített Tunézia ellen, az ellenfél azonban a hármas sípsző előtt levonult a pályáról. A szervezőbizottság végül nem döntött a magyarok javára.
- Most jött a drámai hír: balesetet szenvedett a kétszeres olimpiai bajnok Balesetet szenvedett, és kórházba került Remco Evenepoel, a belgák kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpárosa.