Hirdetés

Brutális légitámadást indított Izrael Libanon ellen, legalább 30-an életüket vesztették

Nap Híre portré Nap Híre

Legkevesebb harmincan meghaltak szerdára virradóan egy lakóházat ért izraeli légicsapásban a Libanon középső részén fekvő Bardzsa városban - közölte szerdán a libanoni polgári védelmi szolgálat.

A szomszédos épületek lakói jelezték, hogy többen még a romok alatt vannak. A mentőalakulatok folytatják a kutatást további túlélők és holttestek után.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Izrael a Hezbollah síita mozgalom vagy annak milíciája valamelyik tagját vette-e célba a légicsapással. Izrael előtte nem figyelmeztette ennek a városnak a lakóit, hogy hagyják el otthonukat.

Izrael Nabatíje dél-libanoni várost is támadta szerdán, de ez előtt figyelmeztette a város lakosait. Nabatíjéből nem érkezett jelentés esetleges áldozatokról - írja az MTI.

Libanoni jelentések szerint szeptember 23. és november 1. között 361 300 szíriai és több mint 177 ezer libanoni menekült Libanonból Szíriába a harcok, illetve a légicsapások elől.

A Hezbollah rakétái eddig 72 embert öltek meg Izraelben, köztük 30 katonát az izraeli miniszterelnöki hivatal özlése szerint.

A zsidó állam és az Iránból támogatott síita milícia közötti jelenlegi konfliktus tavalyi kirobbanása óta a libanoni egészségügyi minisztérium adatai szerint Libanonban legalább háromezer ember vesztette életét és több mint 13 ezer megsebesült, egynegyedük nő és gyermek.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés