Hirdetés

Küszöbön a katasztrófa? Nukleáris incidens fenyeget a kurszki atomerőműnél

Nap Híre portré Nap Híre

Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél - jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.

"Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye" - mondta Grossi újságíróknak, hozzátéve, hogy az erőmű megtekintése során dróntámadások nyomait látta.

"Ma elmondták nekem, hogy több esetben is dróntámadás érte a területet (a kurszki atomerőmű területét), a létesítményeket. Én, az erőműben járva, láttam ezeknek a támadásoknak a nyomait" - mondta.

"Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban" - tette hozzá.

Leszögezte, hogy egy atomerőmű semmilyen körülmények között sem lehet katonai akció célpontja, és egyik fél sem használhatja fel katonai célokra. Hangsúlyozta, hogy egy erőmű biztonsági rendszereinek minden körülmények között teljes mértékben működőképesnek kell lenniük - írja az MTI. 

Grossi, aki elmondta, hogy járt egy működő erőművi blokk reaktorcsarnokában, gépházában és vezérlőtermében, valamint a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolójában is, megállapította, hogy a kurszki erőmű "a normálishoz nagyon közeli üzemmódban működik". Hangsúlyozta, hogy a NAÜ az egész világon felelős a nukleáris biztonsági és védelmi rendszer fenntartásáért a nukleáris létesítményekben.

Mint mondta, azért fogadta el Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását és látogatott el a kurszki atomerőműbe csoportjával, hogy személyesen értékelje a helyzetet és az orosz kollégákkal együtt találjon megoldásokat. A NAÜ főigazgatóját a nap folyamán fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Közölte, hogy a jövő héten szándékában áll találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és egyebek között megvitassa vele a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet, valamint hogy a NAÜ, Kijev kérésének megfelelően, bővítse megfigyelőinek jelenlétét más ukrajnai nukleáris létesítményekre is. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy készíthet-e az ukrán fél "piszkos bombát", Grossi kijelentette, hogy a NAÜ "Ukrajna összes nukleáris létesítményében jelen van" és nem látja jelét, hogy anyagok szivárognának el egy ilyen eszköz összeállításához.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója közölte, hogy a NAÜ küldöttségének megmutatták a kurszki atomerőmű elleni ukrán támadások nyomát. Mint mondta, "nem lehet kétséges, hogy ki hajtotta végre ezeket a csapásokat, honnan érkeztek".

Putyin csütörtökön jelentette be, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni a kurszki atomerőműre.

Az erőmű sajtószolgálatának közleménye kedden idézte Vagyim Jeleckih személyzeti igazgatóhelyettest, aki szerint az orosz szakszolgálatok minden biztonsági intézkedést meghoznak a létesítmény maximális védelme érdekében, és hogy urai a helyzetnek, az üzemi körülményeket ellenőrzés alatt tartják. Artyom Sarov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma tájékoztatáspolitikai osztályának igazgatóhelyettese közölte, hogy a kurszki régióban a háttérsugárzás normális.

A naphire.hu korábban arról is írt, hogy a kurszki harcok közelednek egy atomerőműhöz, ami miatt Oroszország rendkívüli állapotot rendelt el. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés