Lassan egy hónapja már, hogy világra jött az egykori szépségkirálynő negyedik gyermeke is, Kulcsár Edina pedig most azt is elárulta, mi a legnehezebb számára négy gyermekes édesanyaként.
Kulcsár Edina Instagram-történetében beszélt arról, milyen gondolatok foglalkoztatják immár négy gyermek édesanyjaként – írja a nlc.hu. „Lassan 3 hete vagyok 4 gyermekes anyuka. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha ekkora családom lesz és habár még új a dolog, minden pillanatával együtt imádom" – fogalmazott.
"Sokkal többször kell magamon erőt venni, hogy egy-egy nem túl pozitív töltetű érzés ne tudjon rajtam felülkerekedni. Ilyeneket akkor érzek, amikor a 2 nagyobb gyermekemet el kell vinnem valamilyen különórára vagy olyan helyre, ahova mindenkit nem tudok vinni” – írta az influenszer és elárulta, hogy ilyenkor sokszor jár azon az esze, vajon minden rendben van-e otthon, de igyekszik az ilyen gondolatokat minél hamarabb a háttérbe szorítani.
"Tudom, hogy mindenki másképp csinálja. Sokan több hétig még nagyon levegőre sem mennek ki a pici babákkal, amivel nekem semmi bajom, hiszen ahhoz nekem semmi közöm. De mi ennyi pici gyerek mellett, főleg nyári szünetben, nem tehetjük meg, hogy itthon maradunk és nem visszük őket sehova. Az élet nem állt meg. Sőt!”– avatta be követőit mindennapjaik mozgalmasságát. Arról pedig, hogy nehéznek tartja-e most az életet, sejtelmesen fogalmazott.
"Korábban már írtam erről rövidebben. Akkor úgy fogalmaztam, hogy nem nehéz, mert nem nehézségként élem meg, de azóta eltelt jó pár nap…" – mondta.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ez a cuki víziló bébi az ujjai köré csavarta a világot, mindenki Moo Dengre kíváncsi Egy víziló bébi okoz éppen hatalmas őrületet Thaiföldön.
- Ezeket mindenki imádni fogja: új emojik érkeznek az okostelefonokba Az Unicode Standard a héten jelentette be, hogy hamarosan nyolc új emoji érkezik az okostelefonokba, amelyek között lesz egy szem alatti táskákat ábrázoló arc, egy ujjlenyomat emoji, egy lila folt szimbólum, egy retek, egy lombtalan fa, egy hárfa és egy lapát. Ezek mellett egy új zászló is érkezik a gyűjteménybe: a La Manche-csatornában található sziget, Sark hivatalos zászlaja lesz elérhető. A felhasználók körében máris nagyon népszerűek az új hangulatjelek, és az abszolút kedvenc az az emoji, amelyiknek karikás a szeme.
- "Olyan volt, mintha szétlapítottak volna" – Videón, ahogy Károly királyt leteperi egy csoport új-zélandi sportoló Egy csapat fiatal rögbis lányok hozták teljesen zavarba Károly királyt, akit egy hatalmas csoportos ölelésbe zártak.
- Hogy micsoda!? A Netflix sikersorozatában kapott szerepet a francia first lady Brigitte Macron, Franciaország first ladyje cameo-szerepet kapott az Emily in Paris című sikersorozat legújabb évadának egyik részében.