A nő azt állította, hogy anyagi nehézségek miatt adta el a gyermekét.
Azzal vádolnak egy 23 éves dél-afrikai nőt, hogy a Facebook Marketplace-en eladta a 8 hónapos kisfiát egy másik nőnek. A nő a gyanú szerint beszélgetni kezdett egy másik nővel a közösségi oldalon, majd elérhetőséget cserélt vele. Később egy helyi plázában találkoztak, ahol a vásárlónak átadta a kisbabát.
A dél-afrikai Mabopane-ból származó anya később azonban megbánta a döntését, és egy héttel később vissza akarta kapni a gyerekét, ám az "új anya" nem adta vissza neki a babát - írja a Tények.
A kisfiú anyja azzal védekezett a rendőrségen, hogy csak azért adta el a gyermekét, mert nehéz anyagi helyzetbe került és már megbánta a tettét. Kijelentette, hogy nem akar börtönbe vonulni, mivel már tudja, hogy milyen ott, miután korábban már eltöltött ott két hetet más bűncselekmény miatt.
A dél-afrikai anyát október 19-én tartóztatták le gyermekkereskedelem vádjával, két nappal később megjelent a bíróság előtt. Ügyének tárgyalását jövő február elejére halasztották.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Riadót fúj a rendőrség: nagy veszély leselkedik a magyarokra a karácsonyi vásárokon A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
- Egy döbbenetes hiba miatt rengeteg gyorshajtó úszta meg a bírságot Tízezer feletti gyorshajtónak engedték el a bírságát Németországban, mivel nem sikerült időben kiszabni a büntetést. Az érintett 10 242 autós Szászország területén, Chemnitz, Drezda és Lipcse környékén közlekedett, amikor a sebességhatár túllépését rögzítették, azonban a szabálysértéseket nem tudták időben feldolgozni.
- Borzalmas tragédia történt egy fővárosi óvodában: brutális áramütést szenvedett egy csecsemő Most állították bíróság elé annak a fővárosi óvodának a vezetőjét, ahol hét évvel ezelőtt durva áramütést szenvedett el egy 15 hónapos gyermek. A vezetőt azzal vádolják, hogy nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, emiatt szenvedett balesetet a gyermek.
- Ennél bénább tolvajt még nem láttunk: saját magát verte arcon az autókat feltörő férfi Egy 32 éves férfi több autót is megpróbált feltörni az éjszaka folyamán, ám egy visszapattanó kő az arcába csapódott. A balszerencsés tolvaj nem úszta meg a bírósági ügyet sem.