A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást.
Augusztus 26-án késő este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Szombathelyen egy férfi bement volt élettársa lakásába, ahol szóváltást követően bántalmazta a nőt, és megszúrta annak fiát egy késsel. Az előzetes orvosszakértői vizsgálat alapján a nő súlyos, míg a 17 éves fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett - írják a police.hu oldalon.
A nyomozók a beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki a nő volt élettársát, aki ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást. Kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.