Először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára - tudatta a Mávinform a Keleti pályaudvar közlekedési rendjével kapcsolatban kedden hajnalban, valamivel egy óra után az MTI-vel.
Hozzátették ugyanakkor: a pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai reggel még Budapest-Kelenföld állomásra érkeznek és onnan is indulnak, várhatóan 9 óráig.
Megerősítették: kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani kell azonban arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett.
A hajnali és reggeli időszakban - a hétfőivel azonosan - a BKK érintett járatain még elfogadják a vasúti jegyeket.
A vasúttársaság kedd reggel még a hétfői pótlás szerint közlekedteti a pótlóbuszokat a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) - Kőbánya felső (Albertirsai út) - Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak - írták.
Mint azt a naphire.hu is megírta, vasárnap este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity 5 kocsija kisiklott a Keleti pályaudvar közelében, akadályozva a főpályaudvar forgalmát. Arról is beszámoltunk, hogy egy utas sokkoló videót töltött fel a Facebookra, melyben arról számolt be, hogy gyakorlatilag centiken múlt a tragédia, hogy egy másik vonat is nekimenjen a kisiklott InterCitynek. Vitézy Dávid is reagált a balesetre, a volt közlekedési államtitkár is azt írta, hogy másodperceken múlott, hogy nem történt nagyobb baj. A balesetben egyébként senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások vannak a vasúti közlekedésben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.