Hirdetés

Elszabadult a pokol Izraelben: újabb brutális rakétatámadást indított a Hezbollah

Nap Híre portré Nap Híre

A libanoni Hezbollah milícia hétfőn rakétákkal lőtte a Haifától északra fekvő izraeli térséget.

Az Irán hátszelét élvező síita milícia szerint masszív rakétacsapást mértek a régióra.

A Hezbollah korábban közölte, hogy a nap folyamán Fadi 1 típusú rakétákkal lőtt egy izraeli támaszpontot Haifától délre, valamint a 65 kilométerre található Tiberias települését.

Az izraeli hadsereg szerint 135 rakétát lőttek ki a zsidó állam területére, a támadásokban tizenketten sérültek meg.

A libanoni egészségügyi minisztérium közölte, hogy izraeli légicsapásokban a libanoni tűzoltóság legalább tíz tagja vesztette életét Bint Dzsbeil településén. A libanoni LBCI televízió arról számolt be, hogy az épület az úgynevezett Iszlám Egészségügyi Hatósághoz tartozott, amelynek égisze alatt a Hezbollah egyebek között kórházakat is üzemeltet - adta hírül az MTI.

Libanon déli részén Izrael egyebek között Türoszt és Nabatijét támadta, a polgári védelem országosan legalább 160 bevetésről jelentett, amelyek során holttesteket, illetve sebesülteket kellett kimenteni törmelék alól, romokat kellett eltakarítani, vagy lángokat eloltani.

Izrael további több mint 20 falu evakuálására szólított fel Libanon déli részén.

A bejrúti nemzetközi repülőtér egyelőre még üzemel annak ellenére, hogy a városrészt izraeli légicsapások következtében két egymást követő robbanás rázta meg. Az izraeli légierő szerint a Hezbollah létesítményei ellen hajtottak végre célzott csapásokat.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés