Bejelentést tett az Iszlám Állam, magára vállalata a felelősséget a németországi késes támadásért
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget szombaton a németországi Solingenben pénteken elkövetett késes támadásért, amelynek három halálos áldozata volt.
A terrorista csoport Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy "bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért". A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal - közölte az MTI.
A pénteki támadás, amelyben az elkövető három embert megölt és nyolc továbbit megsebesített, Solingen központjában történt, ahol egy fesztiválon a város 650. évfordulóját ünnepelték. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között két férfi, egy 67 és 56 éves, valamint egy 56 éves nő volt.
A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövető után. A szombaton megtartott sajtóértekezleten bejelentették, hogy őrizetbe vettek egy 15 éves fiút. A rendőrség vizsgálja, hogy kapcsolatban állhatott-e az elkövetővel.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.