Imane Khelf hosszú interjút adott nemrég, amelyben Elon Musknak is címzett egy üzenetet.
Khelifet rengeteg támadás érte az olimpia alatt, Elon Musk pedig egyike volt azoknak, akik élesen, minden jómodort mellőzve kritizálták és támadták őt. A techguru már-már tényként állítva jelentette ki nyilatkozataiban, hogy az algériai ökölvívő nem nő, és emiatt elfogadhatatlan, hogy női kategóriában indulhatott az ötkarikás játékokon – írja a Femina.
"Elon Musk volt az elsők között, aki támadott engem a gyűlöletkampány során. (…) Azt gondolnám, hogy gyűlölsz engem, de még csak nem is ismersz. Azt sem tudom, miért csináltad ezt a támadást. Kegyetlen voltál velem, kegyetlen voltál a családommal, az anyámmal. Abban az időben az anyám mindennap kórházba járt" – fogalmazott a sportoló az interjúban.
A beszélgetés egy pontján Khelif a könnyeit törölgetve fejtette ki, hogy a mai napig nem érti az emberek viselkedését, de muszlim arab nőként a hite segítségével sikerült átvészelnie ezt az időszakot.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.