Hirdetés

Erre nincsenek szavak! Brutális módon ölte meg a kétéves kislányát egy nő, 9 év börtönre ítélték

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Kilenc év börtönbüntetésre ítéltek egy szektatagot, aki halálra verte kétéves kislányát, mert az nem végezte el megfelelően a házimunkát Ausztráliában.

Tillie Craig 1987-ben tűnt el a Ministry of God farmról. Az apja évtizedeken keresztül kereste, de azt mondták neki, hogy a lányát örökbe fogadták. Azonban az igazság az, hogy Tillie-t egy műanyag csővel ölték meg. Maradványait a szekta vezetője állítólag elégette, majd szétszórták a regionális Új-Dél-Walesben (NSW) lévő kommunában - írja a BBC.

A 62 éves Ellen Rachel Craiget 2022-ben vádolták meg lánya meggyilkolásával, miután a rendőrség fülest kapott az esettel kapcsolatban. Később bűnösnek vallotta magát emberölés vádjában.

Natalie Adams bíró figyelembe vette az ítélethozáskor, hogy Craig nem szándékozott súlyos sérülést okozni Tillie-nek, ugyanakkor kiemelte, hogy a lány halálát mindössze tragédiának nevezni "durva lekicsinylés" lenne.

"Olyasvalaki keze által halt meg, akinek az lett volna a feladata, hogy megvédje őt" - mondta a bíró. 

A bíróságon felolvasott elfogadott tényállás szerint a kommunában a gyerekeknek életkoruktól függetlenül házimunkát kellett végezniük, és gyakran egy darab fekete csővel fegyelmezték őket.

1987. július 7-én Tillie éppen söprögetett, amikor anyja - aki "elégedetlen" volt a munka minőségével - agyonverte.

Craig, aki akkor 25 éves volt, később bevitte a lányát, és azt mondta: "Már nem lélegzik, meghalt".

A bíróság meghallgatta, hogy Tillie-t egy fürdőkádba fektette, és várta, hogy a szektavezér - akit Alexander Wilon vagy "Papa" néven ismertek - visszatérjen, és ekkor a lány feltámadásáért imádkozott.

Wilont azzal vádolják, hogy elhamvasztotta Tillie-t, majd szétszórta a hamvait, és megtiltotta a szekta tagjainak, hogy beszéljenek a történtekről.

Gyilkosságban való bűnrészességgel vádolták - később pedig külön szexuális erőszak vádjával -, de a halálos beteg férfit azóta alkalmatlannak nyilvánították a bírósági tárgyalásra.

Craiget 1987 novemberére kizárták a szektából, és hazájába, Új-Zélandra utazott, ahol több álnév alatt élt egészen 2021-es letartóztatásáig és kiadatásáig.

A bíróság előtt felolvasott levélrészletben Craig bocsánatot kért tettéért, azt állítva, hogy "valami történt" vele, mint anyával a farmon.

"A tetteim szörnyűek és borzalmasak voltak".

"Soha nem bocsátom meg magamnak, amit tettem" - közölte a nő, hozzátéve, hogy »gazságot akar a lányának, és megbékélt a bebörtönzésével.

Tillie apja, Gerard Stanhope - aki lánya kétségbeesett keresése során többször is meglátogatta a szektát - nem tudott a lány haláláról, amíg volt élettársát le nem tartóztatták.

"Éveket töltöttem... minden nap azzal a reménységgel a szívemben ébredtem, hogy megtalálom őt, és lesújtva feküdtem le, hogy nem voltam képes erre” - fogalmazott a férfi a bíróság előtt felolvasott nyilatkozatában.

"Csak több mint 30 évvel később tudtam meg, hogy a lányom már nem él" - tette hozzá.

Craig hat év szabadságvesztés után, 2027 novemberében feltételesen szabadlábra helyezhető az ítélet szerint.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés