A hazai döntetlent követően csütörtökön hosszabbítás után 1-1-et játszott a Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múlt felül a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.
A Ferencváros ugyan az első mérkőzéshez hasonlóan fölényben futballozott, de kapura ugyanúgy veszélytelen volt, mint Budapesten. Egyedül Abu Fani távoli lövése okozott izgalmat, de a labda nem sokkal elkerülte a jobb sarkot. A magyar bajnok támadásaiból hiányzott a kreativitás és a lendület, így pedig csupán annyit tudott felmutatni a szünetig, hogy közel kétszer annyit birtokolta a labdát, mint ellenfele, de ez helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, a zöld-fehérek csupán meddő mezőnyfölényt tudtak kiharcolni. Hiába irányította a meccset az FTC, nem tudta átjátszani a szervezetten védekező bosnyákok hátsó vonalát, így továbbra is csendesen csordogált a mérkőzés. A Ferencváros támadójátékáról a legbeszédesebb adat, hogy kilencven perc alatt egyetlen kaput eltaláló kísérlete sem volt, így következhetett a hosszabbítás - írja az MTI.
A ráadásban is helyzetek nélkül teltek percek, mígnem a hazaiak egy szöglet után váratlanul vezetést szereztek. Hátrányban az FTC ugyan valamelyest nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, de az egyenlítést csak a rivális kapus nagy hibájának köszönhette, ugyanis Manojlovic egy előrevágott labdánál rosszul mozdult ki, a labda helyett Kadyt találta el, a büntetőt pedig a csereként beállt Varga értékesítette.
Az idegek csatájában a Ferencváros bizonyult jobbnak, így ha nehezen is, de a második számú sorozatban folytathatja szereplését, míg a Borac Banja Luka a Konferencia-ligába került át.
Az El sorsolását pénteken 13 órától tartják Monacóban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Gyászol a sportvilág, elhunyt a magyar olimpiai bajnok Hetvenkilenc éves korában elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett A szövetségi kapitány szerint jó döntés volt Sallaitól, hogy Galatasarayba igazolt.
- Irgalmatlan botrány a focimeccsen: tizenegyest fúj a bíró, ezért leütötte az ellenfél játékosa Hatalmas botrány tört ki, miután az Indonéz Nemzeti Sporthét keretein belül megrendezett futballmeccsen a Közép-Celebesz és az Aceh meccsének 96. percében a játékvezető befújt egy tizenegyest az Aceh csapatának.
- Döbbenetes videó került elő Szoboszlairól, mit művel a magyar középpályás? Kikezdték a szurkolók Szoboszlai Dominikot, mutatjuk, miért.