Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Siklós Gabriella elmondta, Pilismaróton például 100 bordás megtámasztást készítettek a töltés megerősítése érdekében, ehhez 125 ezer homokzsákot és 4000 négyzetméternyi fóliát használtak fel eddig.
Közölte, az átlagosnál várhatóan lassabban vonul majd le az árhullám. Egy nagyobb árhullám esetében ez általában 5-8 nap, de várhatóan ez most tovább fog tartani.
Jelentősebb csapadék nem várható a Duna vízgyűjtő területein a közeljövőben, de az Ausztriában hullott hó olvadása lassítani fogja az árhullám levonulását. Emiatt nem várható egy második árhullám, de az apadás jóval lassabb lesz, így a töltéseket tovább éri majd a víznyomás, vigyázni kell az "állékonyságukra" - tette hozzá.
A szóvivő kiemelte, nyilvánvalóan fontos az árhullám tetőzése, de vízügyes szempontból az utána következő időszak még nehezebb, mivel meggyengülhetnek a töltések, csurgások, fakadó vizek, buzgárok jelenhetnek meg, amelyeket fontos észrevenni.
Fontosnak nevezte, hogy a töltések ne kapjanak pluszterhelést, ezért azt kérte az emberektől, hogy ne járkáljanak a gátakon.
A mosonmagyaróvári helyzetről szólva Siklós Gabriella azt mondta, sikerült a megfelelő időt eltalálni a Lajta-tározórendszer megnyitására, ennek köszönhetően Hegyeshalomnál már a szerda reggeli órákban csökkent a vízmennyiség, majd stagnálást figyeltek meg, de még mindig komoly munka folyik, mert az első tetőzés Nagybajcsnál csütörtökön várható majd.
Beszámolt arról, hogy éjszaka a Szigetközben csurgásokat észleltek, ezeket körbevédték homokzsákokkal, Vámosszabadiban pedig "elfogtak egy buzgárt".
A budapesti helyzetről azt mondta, kedd este 22 órakor érte el a 645 centiméteres vízállást a Duna, ez az alsó rakpart szintje, szerda reggelre pedig 680-685 centiméterre emelkedett a folyó. A tetőzést Budapesten szombatra várják 850 centiméteres vízállás körül, tehát a szint várhatóan a 2013-as 891 centiméter alatt marad - fűzte hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.