Megszólalt a rendőrség a Dunánál bajba jutott fiatalok ügyében: három ember kórházba került
Mint azt a naphire.hu is megírta, vihar csapott le az éjjel a bulizó fiatalokra a Dunánál, az Erzsébet híd budai hídfőjétől nem messze. A vihar több embert is a vízbe sodort. Most a rendőrség is megszólalt az ügyben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hajnali 3 óra körül érkezett bejelentés hozzájuk arról, hogy az Erzsébet híd budai oldalán, az Ördög-árok kifolyónál emberek sodródtak a Dunába. Közölték azt is, hogy három embert kórhátba kellett szállítani.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajóit azonnal a helyszínre irányították, és megkezdték a segítségre szorulók keresését, a rendőrök a parton folytatták a kutatást, míg a Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszt biztosított. Néhányan saját erejükből ki tudtak úszni, őket kisegítették a vízből - tették hozzá.
A közlemény szerint a rendőrök adatgyűjtést folytattak, és meghallgatták a helyszínen lévőket: a rendelkezésre álló adatok szerint zenés rendezvényt tartottak az Ördög-árok kifolyónál, ahonnan a hirtelen kizúduló csapadékvíz több embert a sodort a folyóba. Bár a helyszínen meghallgatott mintegy 30 tanú nem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendészet hajói folytatják a folyószakasz átfésülését. Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja - írták.
(MTI)
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.