Mégis mi történik Dél-Koreában? Először szükségállapotot hirdettek, majd pár órával később visszavonták azt
Jun Szogjol dél-koreai elnök helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy vissza fogja vonni a néhány órája meghirdetett szükségállapotot, miután a parlament annak feloldására szavazott.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Dél-Koreában évtizedek óta nem látott válság robbant ki, miután Jun Szogjol elnök 1979-80 óta először hadiállapotot hirdetett az országban – a lépése azonnal tüntetéseket váltott ki az ország parlamentjének közelében. A tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak.
Jun Szogjol néhány órával a szükségállapot kihirdetése után bejelentette, hogy vissza fogják vonni azt, ugyanis a parlament a hadiállapot feloldására szavazott. Közölte, hogy a rendkívüli jogrend fenntartására kivezényelt katonákat visszahívták. Mint mondta, hamarosan összeül a kabinet megvitatni a helyzetet, amit követően hivatalosan fel fogja oldani a szükségállapotot.
Jun Szogjol kedd este a YTN televízió élőben közvetített műsorában jelentette be a szükségállapot bevezetését arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, "szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket". Úgy fogalmazott, hogy nem volt más választása, mint ehhez az eszközhöz nyúlni a szabad és alkotmányos államrend fenntartása végett, mondván, hogy az ellenzéki pártok "rabul ejtették" a parlamentáris döntéshozatali folyamatot, ezzel válságba taszítva az országot. Az elnök a parlamentben többséggel rendelkező ellenzék azon kezdeményezésére utalt, amellyel fel akarják menteni tisztségéből az ország több magas rangú ügyészét, és elutasítják a kormányzat által beterjesztett költségvetési tervezetet. Az ellenzék több mint 4000 milliárd dél-koreai von (1100 milliárd forint) megszorítást szorgalmaz a büdzsében, amiről a kormány azt mondja, hogy aláásná a kabinet alapvető működését.
A dél-koreai parlamentnek a 300-ból 190 jelen lévő tagja helyi idő szerint szerdára virradóra határozatot fogadott el a szükségállapot feloldásáról. Vu Vonsik házelnök kijelentette, hogy a képviselők "az emberekkel közösen megvédik a demokráciát". A házelnök hivatala közölte, hogy az elfogadott határozattal semmis a szükségállapot kihirdetése, a dél-koreai törvények szerint ugyanis a parlament többségi szavazással feloldhatja a szükségállapotot.
Li Dzsemjung, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője, akinek pártja többséggel rendelkezik a parlamentben, de Jun Szogjol pártjának vezetője is alkotmányellenesnek nevezte a szükségállapot bevezetését, amire több mint 40 éve nem volt példa Dél-Koreában.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: meghalt egy ukrán polgármester, aki orosz fogságba esett Orosz fogságban meghalt Jevhenyij Matvejev, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyei Dnyiprorudne város polgármestere - közölte Ivan Fedorov megyei kormányzó szerdán a Telegramon.
- Megbukott a dél-koreai elnök puccsa, most vádemeléssel néz szembe A dél-koreai törvényhozók szerdán törvényjavaslatot nyújtottak be Jun Szogjol elnök felelősségre vonásáról, miután kihirdette a hadiállapotot, majd órákkal később visszavonta, súlyos politikai válságba sodorva Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságát.
- Grönland megnyitotta a kapuit a világ előtt: új nemzetközi repülőtér nyílt Amikor a legtöbb embernek eszébe jut Grönland, akkor a hóra, a hidegre és a távoli fekvésre gondol. A háromból kettő valószínűleg nem fog változni a közeljövőben, ugyanakkor november 28-ától már nem tűnik annyira távoli célpontnak a csodálatos sziget.
- Visszatért Irán libanoni nagykövete, aki megsérült a csipogós támadásban Újra megjelent a nyilvánosság előtt Mojtaba Amani, Irán libanoni nagykövete, miután korábban megsérült a csipogós támadásban.