Taylor Swift a tragikus southporti késelésben érintett két fiatal rajongót hívott meg egy találkozóra az Eras Tour egyik londoni koncertje előtt.
Mint arról beszámoltunk, brutális késeléses merénylet történt az angliai Southportban egy Taylor Swift-tematikájú táncórán. Megismertettük Önöket azzal a bátor nővel is, aki több kislány életét mentette meg a helyszínen.
Az eset nyomán súlyos zavargások törtek ki Nagy-Britanniában, amelyekről Elon Musk is megszólalt, III. Károly viszont nem. A napokban eltemették a bestiális gonosztett legfiatalabb áldozatát.
Találkozó Londonban
Hivatkozás másolásaTaylor Swift a tragikus southporti késelésben érintett két fiatal rajongót hívott meg egy találkozóra az Eras Tour egyik londoni koncertje előtt – számolt be róla a New York Post.
A lányok édesanyja, Sami Foster vasárnap megosztott egy montázst a találkozóról a TikTok-on, amelyen az látható, ahogy a két kislány Swiftet ölelgeti a színfalak mögött a teltházas koncert előtt.
A montázs egy olyan képpel kezdődött, amelyen a „Karma” című dal énekesnője két kislányt ölel át, akik mindketten Swift „Red” című albuma ihlette pólót és fekete rövidnadrágot viseltek.
Mindkét kislány boldognak tűnt, ahogy megölelték a 34 éves, 14-szeres Grammy-díjas dívát, mielőtt mindkét szülővel közös fotó készült róluk.
Az egyik kislány karján feltűnően nagy kötés volt, aminek a tetejére a „You drew scars around my stars” („Sebhelyeket rajzoltál a csillagaim köré”) szöveg volt írva, utalva Swift „Cardigan” című dalának szövegére.
A lányok édesanyja a videó feliratában a „legnagyobb köszönetét” fejezte ki Swiftnek és édesanyjának, Andreának, amiért „lehetővé tették a legvarázslatosabb estét” a lányok számára.
„Tiszta boldogság”
Hivatkozás másolása„Köszönöm, hogy tiszta boldogságot okoztatok Hope-nak és Autumnnak tegnap este és mindig” - tette hozzá.
Egyelőre nem tudni, hogy a halálos késelés további áldozata közül hányan vettek részt Swift szombati koncertjén. Múlt héten azonban arról számoltak be, hogy az énekesnő „személyesen kereste meg” az összes családot.
A tragédia az angliai Southportban történt a múlt hónapban, miután egy 17 éves késelő megtámadta egy Taylor Swift-témájú tánctanfolyam résztvevőit, három kislányt megölve és nyolcat megsebesítve. A gyanúsított indítéka egyelőre ismeretlen.
Másnap Swift közölte követőivel, hogy sokkolta a lesújtó hír. „A tegnapi southporti támadás szörnyűsége folyamatosan átjár, és teljesen sokkolt...” - írta az énekesnő Instagram-sztorijában.
„Az élet és az ártatlanság elvesztése, és a szörnyű trauma, amit mindenki elszenvedett, aki ott volt, a családok és az elsősegélynyújtók” – folytatta, felhívva a figyelmet, hogy az áldozatok „kisgyerekek voltak egy táncórán”.
A brit királyi család több tagja is megszólalt a támadással kapcsolatban, Károly király azt mondta, hogy „mélységesen megdöbbent a szörnyű incidens hallatán”.
„Őszinte részvétünket, imáinkat és legmélyebb együttérzésünket küldjük azoknak a családjainak és szeretteinek, akik ilyen tragikus módon vesztették életüket, és mindazoknak, akiket érintett ez a valóban megdöbbentő támadás” - fogalmazott akkor az uralkodó egy nyilatkozatban.
A Swiftie-k, vagyis Taylor rajongói több mint 25 ezer dollárt gyűjtöttek össze az áldozatok családjainak.
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).