Hirdetés

Döbbenetes titkok derültek ki Cher memoárjából

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Bár Cher és Sonny Bono házassága kevesebb mint egy évtizedig tartott, zenei sikereik megmaradtak. Cher azonban új memoárjában részletezi, hogy a néhai férjével való kreatív együttműködés sikere nem egyenlően oszlott meg.

A héten debütáló "Cher: A Memoir - Part One” (Emlékiratok - Első rész) című könyv az énekesnő gyermekkorát és a Bonóval töltött éveket mutatja be, akivel 16 éves korában ismerkedett meg, amikor a férfi pedig már 27 éves volt - adta hírül a CNN.

"Nem volt szenvedélyes, egyszerűen csak szerettem őt”

- mondta Cher a CBS-nek egy nemrég adott interjúban. "Megnevettetett. És volt egy álmunk".

Ez az álom vezetett Sonny & Cher több slágerhez az 1960-as években, köztük az "I've Got You Babe”-hez, majd később a népszerű "The Sonny & Cher Comedy Hour”-hoz, amelyben a páros tréfálkodásai és élő fellépései kaptak helyet.

"Amikor elkezdtek rájönni, hogy az emberek azért kapcsolnak a műsorra, hogy lássák milyen ruhát viselek, akkor egyszerűen minden pénzt megadtak nekünk, amire szükségünk volt” - emlékezett vissza a legenda.

Cher felidézte, hogy Bono hogyan kezdett megváltozni.

"Egyszerűen elkezdett nem törődni velem” - mondta. 

A férje féltékeny volt, mesélte Cher, és a dolgok azután fajultak el, hogy egy "Bill” néven azonosított gitáros megcsókolta őt, és Bono erre rájött. A könyvében azt írta, hogy azt mondta Bonónak, hogy le akar feküdni a gitárossal. "Most már őrültségnek tűnik az egész. Nem gondoltam komolyan, de úgy gondoltam, hogy csak úgy engedhet el (Bono), ha kimondom ezeket a szavakat” - írta a memoárban.

"Azt gondoltam, ha ezt megteszem, akkor vége” - mondta a CBS-nek. "Nem fog tudni visszajönni. Nem leszünk képesek Sonny & Cher lenni. Fel akarom robbantani [a párosunkat]. De nem tudtam, hogy fel akarom robbantani, amíg nem robbantottam fel.”

Cher elmondta, hogy bármennyit ajánlottak neki, hogy Bonóval maradhasson, ő a saját malibui lakását és havi 5000 dollárt választotta.

Két évvel később, mint mondta, megdöbbentő felfedezést tett, amikor akkori barátja, David Geffen zenei menedzser megszerezte a szerződését.

"Sonnyé volt a cég 95 százaléka, az ügyvédjéé pedig öt százalék” - mondta. "És Cher Enterprisesnak hívták, de nekem semmi tulajdonjohom nem volt! Pedig majdnem 12 évig dolgoztunk együtt".

Miután szembesítette ezzel Bonót, Cher elmondása szerint a férfi azt mondta neki, hogy "Mindig is tudtam, hogy el fogsz hagyni".

"Én pedig azt mondtam: 'Ez nincs rendben! Hogy tehetted ezt? Ott voltam melletted, dolgoztam, minden éjjel, minden nap, jóban-rosszban” - mondta. "Nem volt válasza. És mi még ezután is barátok maradtunk".

Cher és Bono 1975-ben váltak el.

Bono később republikánus kongresszusi képviselő lett, aki Kalifornia 44. kongresszusi körzetét képviselte, mielőtt 1998-ban síbalesetben meghalt.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés