Az amerikai ügyészek által csak "ketaminkirálynőként" emlegetett drogdíler, Jasveen Sangha egyike annak az öt embernek, akit letartóztattak Matthew Perry halálának az ügyében.
Ahogy arról már a Naphírén is beszámoltunk, az ügyészség közlése szerint öt embert vádoltak meg Matthew Perry halálával kapcsolatban. Az NBC a bűnüldöző szervek tisztviselőire hivatkozva azt közölte, hogy egy letartóztatás történt, míg a TMZ szerint „több” letartóztatás történt. Többek között letartóztattak egy orvost, mivel a nyomozók azt vizsgálják, hogyan jutott Perry a szerhez.
Az amerikai ügyészek által csak "ketaminkirálynőként" emlegetett drogdíler, Jasveen Sangha egyike annak az öt embernek, akit letartóztattak Matthew Perry halálának az ügyében. A nőnek most kilenc vádponttal kell szembenéznie, többek között olyanokkal, mint az "általa terjesztett ketamin miatt bekövetkezett halál". A brit-amerikai kettős állampolgár egy Nirvana-s pulóverben jelent meg csütörtökön a bíróság előtt és azt mondta, egyik vádpontban sem bűnös. Az óvadékkal kapcsolatos kérelmét elutasították, így az októberi tárgyalásig őrizetben marad – írja a BBC.
Martin Estrada, Kalifornia központi ügyésze úgy fogalmazott: a nő otthona egy kábítószerkereskedő-birodalom volt. A házkutatás során több mint nyolcvan ampulla ketamint találtak, valamint több ezer metanfetamin-, kokain- és Xanax-tablettát. A vádirat szerint a nő csakis toplistás hírességeknek árult kábítószert. A nő minimum tíz év, de akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat, ha az összes vádpontban bűnösnek találják.
Az amerikai hatóságok szerint már korábban is történt egy haláleset, ami szintén Sangha-hoz és az általa terjesztett ketaminhoz kapcsolódik. A bírósági dokumentumok szerint tudhatott a ketamin veszélyeiről, miután korábban egy Cody McLaury nevű vásárlója is túladagolás miatt vesztette életét. McLaury egy családtagja állítólag küldött neki egy sms-t, amelyben azt írta, "az a ketamin ölte meg a bátyámat, amit te adtál el neki". Néhány nappal később Sangha állítólag rákeresett az interneten arra, hogy meg lehet-e nevezni a ketamint, mint a halál okát.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.