A Telex információi szerint egy féltékenységi dráma vezetett végül a Bese Gergő körül kialakult botrány kirobbanásához.
Nem is feltétlenül volt szükség titkosszolgálati eszközökre a Bese Gergő, NER-es sztárpap magánéletéről szóló információk összegyűjtéséhez, a jelek szerint ugyanis a botrány egy féltékenységi dráma miatt robbant ki – tudta meg a Telex több, egymástól független forrásból.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Válasz Online szeptember 6-án megjelent írása szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely szerint Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. Az Apostoli Nunciatúra elismerte a lapnak, hogy értesült a papot érintő vádakról, és ezeket továbbították a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, ahol az ottani érsek, Bábel Balázs intézkedett az ügyben. A cikk megjelenése után néhány órával aztán az érsek irodája közleményt adott ki, amiben az állt, hogy Bábel Balázs „Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól”. A botrány kirobbanása óta számtalan teória terjedt arról, hogy mi okozta a pap bukását; titkosszolgálati megfigyelés vagy esetleg az egyház vallomása. A Telex szerint azonban "pusztán" egy féltékenységi botrányról van szó.
A lap forrásai szerint Besének eltitkolt kapcsolata volt egy olyan férfival, akit még az egyik kormányhoz közeli újságnál ismert meg. Ez az illető úgy vélte, hogy exkluzív romantikus kapcsolatban állnak a pappal, ezért is döbbent meg, amikor egy internetre felkerült videóban felismerte partnerét, mégpedig a karkötője alapján. Az ezután történtekről két részben eltérő verziót hallott a lap:
"Az egyik szerint Bese barátját annyira bántotta az, amit a videón látott (a pap idegen férfiakkal szexelt), hogy az információt másokkal is megosztotta. Míg egy másik verzió szerint Bese barátjának egy női ismerőse osztotta meg másokkal is az információt, mert féltékeny volt a papra, a videó pedig kapóra jött neki. Mindkét esetben elmondható, hogy ha készült is Bese magánéleti titkáról valamiféle akta (ami lehetett akár egy feljegyzés vagy egy összeállítás is), ami a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta, akkor annak forrása a pap közvetlen környezete lehetett".
Bese Gergő ügyeiről valószínűleg az érsek is tudott már korábban is, a felfüggesztés mellett pedig végül azért döntött, mert a Válasz Online cikkével egyértelművé vált, hogy Bese vállalhatatlan, a botrányt pedig nem lehetett elkerülni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.