Manapság sajnos kevesen ismerik a Magyarországon született Hudec Lászlót – ezt mondta Li Zhen Árpád műfordító az ATV Keleti Szemle című műsorában.
Továbbá hozzátette, hogy Hudec László Kínában egy ikonikus személlyé vált és ott szinte mindenki ismeri őt. Sanghajban jobban ismerik a Kínai nevén, amit saját maga talált ki és Hudek Lászlóra változtatta meg.
Krajczár Gyula Kína-szakértő azt mondta a témával kapcsolatban, hogy: Hudec László nagyon sikeres lett építészként és menedzserként is Kínában. Egy nagy építészirodát hozott létre Sanghajban. Ez jegyezte az általa Kínában épített több mint 100 épületet.
A szakértők hozzátették, hogy Kínában nem csak Hudec László számít ismert magyarnak. Petőfi Sándor műveit nagyon sokan lefordították már, de Liszt Ferenc is nagyon ismert Kínában.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Pillanatok alatt a szakadék szélére sodorta Dél-Koreát saját elnöke Dél-Koreában évtizedek óta nem látott válság robbant ki, miután Jun Szogjol elnök 1979-80 óta először hadiállapotot hirdetett az országban – a lépése azonnal tüntetéseket váltott ki az ország parlamentjének közelében. A tüntetők máris összecsaptak a rendőrökkel.
- Óriási botrány Dél-Koreában: az elnök szükségállapotot hirdetett, a képviselők hiába próbálnak a parlament épületébe bejutni Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden késő esti, előre be nem jelentett televíziós beszédében szükségállapotot hirdetett, azzal vádolva az ország fő ellenzéki pártját, hogy Észak-Koreával szimpatizál és államellenes tevékenységet folytat – számol be róla a CNN.
- Rendkívüli bejelentést tett Donald Trump: szombaton Európába látogat Donald Trump leendő amerikai elnök közösségi oldalán hétfőn bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik.
- Felháborító cinizmussal reagált a Fehér Ház arra, hogy Joe Biden megkegyelmezett bűnöző fiának Ahogy arról a Naphírén is beszámoltunk, Joe Biden amerikai elnök elnöki kegyelemben részesítette saját fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban az év során. Az üggyel kapcsolatban rengetegen felháborodtak, különösen a republikánusok, a Fehér Ház azonban semmi kivetnivalót nem talált az ügyben.